Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
TRISZTÁN: Erről jobb, ha hallgat. Én csak arra utaltam, ha ittmarad, akkor sem fogok gyászba borulni. IZOLDA: Nem érdemelném meg, ugye? TRISZTÁN: Nem. IZOLDA: De azt a Juanita nevű nőt, azt meggyászolta. TRISZTÁN: Őt igen. Amikor a sírja fölött álltam, azt hittem, megszakad a szívem, hogy most már nem érdemes élni. Arra gondoltam, miért nem halt meg inkább maga, maga, aki hűtlen lett hozzám. IZOLDA: De hiszen azt sem tudta, hogy a világon vagyok-e még. TRISZTÁN: Nem, semmit sem tudtam magáról. De ott a sír előtt egyszer csak felvillant előttem: talán már maga sem él, és akkor egyszerre valami nagy ürességet éreztem, tudtam, ezentúl már semmi sem rendíthet meg, akkor számoltam le a gyásszal. IZOLDA: Aztán másodszor is megnősült. TRISZTÁN: Miért ne nősültem volna meg? Az élet megy tovább, csak éppen gyászolni nem kell. IZOLDA: Akkor sem, ha a fekete zászlót teszem ki az ablakba? TRISZTÁN: Az is csak magának fog fájni, nem nekem. Én már tisztában vagyok vele, hogy az élet alapjában véve értelmetlen, és úgyis hamarosan vége szakad. IZOLDA: Akkor a fehér zászlónak sem örülne? TRISZTÁN: Annak igen. Az a halálomhoz tartozik. Abban van valami következetesség. IZOLDA: Következetesség? TRISZTÁN: Igen, így kezdődött, ott az udvarházunk parkjában. IZOLDA: Tintajol várának hívtuk a maguk házát, emlékszik? TRISZTÁN: Ott kérdeztem meg magától, hogy van-e a földkerekségen olyan lány, aki egy magamfajta vaddisznót szeretni tudna. (Felcsendül a Wagner-motívum, „sóvárgás- ” és a „halálmotívum".) IZOLDA: Van, Trisztán. TRISZTÁN: Hogy hívják azt a lányt? IZOLDA: Izoldának. TRISZTÁN: Holtomiglan? IZOLDA: Holtomiglan. TRISZTÁN: (Hangot vált.) Na látja, erről van szó... Egyébként maga nem velem csókolózott először. IZOLDA: Ha ezt ott Tintajol várában mondta volna nekem, s nem most, meglett férfiként, azt felelném, pukkadjon meg. TRISZTÁN: így is mondhatja. IZOLDA: Nem, most inkább azt mondom, nagyon szerettem magát. TRISZTÁN: És már nem szeret? IZOLDA: Negyven év múlt el azóta, Trisztán. TRISZTÁN: És a holtomiglan? IZOLDA: Az egész életünk elmúlt. Monoszlóy Dezső
