Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - BOHUMIL HRABAL: A Szépséges Poldi
A Szépséges Poldi S jó az vajon, hogy az ember még mindig képes otthagyni a vályút s a kalkulációsgépet, s indul a fényes csillagok után, melyeknek vörös fürtjei bevilágítják az arcot, s a költő úgy hiheti, hogy a vers a világ s a Művészet véres kezű teremtője? A Művészeté is, amely egy négyzetméternyi földön világnyi teret képes kitaposni maga körül. De mikor már csak száz nap van hátra, vásárolunk egy colostokot, s elvágunk belőle minden nap egy centimétert s csak az utolsó darabkánál fénylik föl az alagút vége, s születik, születik az ember egyre. S maga mindezt látta, uram? Hát már hogyne láttam volna, a lábamnál esett össze, ott fordult föl a szeme előttem. Aztán mi történt? Mi történt! Másnap elmasírozott és kész ! Dehát felesége volt és gyermekei! Hát az asszonyka dolgozni fog, a gyerekekre meg kap majd valamit! Persze, persze, de aztán mi lesz később? Elvtársak, segítsen ki hogy tud, segítsék az elhunyt családját, ez veletek is megtörténhet! S a szakszervezeti bizalmi ide-oda jár az autóbuszban, gyűjti sapkájába az ötéves ter\’ vérsejtjeit, s hullnak az öt-, tíz- és húszkoronások, a zenészek gyűjtenek így a bálban. Hát aztán? Dolgozók! Már soha többé nem kell koldulnotok, az elhunyt családja nem szorul alamizsnára! Az Állami Biztosító
