Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - Szilveszter az Irodalmi Szemlében - TŐZSÉR ÁRPÁD, Z. NÉMETH ISTVÁN, DUBA GYULA, A. SZABÓ LÁSZLÓ: Iro dalmi paró diák
Szilveszter az Irodalmi Szemlében tő keveredésében. A lét értelmével foglalkoznék, ha lenne már filozófia. De nincs még semmi, csak kőbalta és mamut... Neander révületbe esik. Hihetetlen ügyességgel és arányérzékkel felvázol a falra egy őstulkot, s pusmogva hozzálát, hogy kiszínezze. Nem szóltam rá, nem zavartam. Nem mondhattam neki, hogy korlátolt és maradi, hogy hiába hívják Neandernek. Ösztönösen éreztem, hogy hevesen ellenkezne, s azt mondaná: no és a Herélő?! Neander igazi művész, bonyolult s mégis tiszta, kissé bogaras, de az ihlet foglya, ám hol van a Herélő? Nem tért vissza, nincs a tűz mellett, csak Püthagorasz bóbiskol ott, tőzeget vet a hamvadó parázsra, és éppen négyszögesít egy kört! A Herélő nem horkol a többiekkel, vajon merre munkálkodik? A parasztok azt beszélik, hogy amerre járunk, elszaporodnak az eunuchok, hordánk kitartó menetelése egyre több heréket hagy maga után! Nem jó, átkozott brancs, morgolódnak a parasztok, és fenyegetően villogó szemmel kísérik vonulásunkat. így átkozódnak: végül meddővé válik az emberiség! Sziszüphosz csak fütyörész, egyre szerelmesebb melódiákat csal ki összecsücsörített ajkai közül, s mindenki tudja, hogy Liza miatt teszi. Hetykén gurítja-görgeti a böhöm sajtot, trillázva, gyengéden nézi a kivert lány sovány, inas nyakát. Liza alkalmazkodott a hordához, nem kérdez és nem válaszol, hallgat, mint a sír, és csapzot- tan menetel. A sajtból sem kér már, majd az Ararát hegyén! Éhes farkasok kísérik vonulásunkat, szemük gonoszul villog a ködben. Széttépnének, ám ennek még nincs itt az ideje! Bogyókat szedünk, arccal a hegynek fordulunk. Tudjuk, nem is jöhet el a farkasok ideje! A Herélő szakértelemmel nézi őket, és jókedvűen mosolyog, mint a széles fejsze Attila versében. S éjszakánként eltűnik, távol marad hajnalig. Valahol fájdalmasan üvöltenek a farkasok. A Herélő hajnalban tér meg, ruhája s a keze csupa vér, de nem fekszik le, nem pihen. Göcsörtös sziklákon feni miskárolókését, s erős lázban ég. A parasztokhoz megalázott és vérbe fagyott farkasok jönnek, házőrzőnek jelentkeznek. A házakba kéredzkednek, felajánlják szolgálataikat, a kemence mellé heverednek, sebeiket nyalogatják, hízni kezdenek. Amíg az Ararát lábához érünk, hónapok telnek el. Liza idővel szülni fog, láthatóan gömbölyödik, állandóan mosolyog, és nem néz senkire, növekvő hasát simogatja. Hangja öblös lesz, sovány nyaka kiszélesedik, egyre magabiztosabb. Időnként megérinti a sajtot, és Sziszüphosz nem formed rá, csak szelíden eltolja vágyakozó kezét. Elönt a gond, nincs, ki hagymát pucoljon! De hát kié a gyerek? Nem Sziszüphoszé, mert bár éjszakánként Liza nyakát ölelte, a malomkőnyi sajtot egy pillanatra sem engedte el! Kérdőn nézek a többiekre. Naiv művész vagyok, s mint ilyen, fizikai nemzésre képtelen!, magyarázza kérdő tekintetemre Neander, mamutokra és őstulkokra irányul az én alkotóerőm! így igaz, bólogatunk. Annyit szenvedtem mostohán, hogy kisebb gondom is nagyobb a nőknél!, állítja Copperfield Dávid. Ez is igaz lehet. De hát akkor...? Majd éppen én, vigyorog gúnyosan a Herélő, megbolondultak, uraim?! Püthagorasz csak legyint, ha kör alakú lenne!, mondja, a rombuszok nem érdekelnek! A horda nem sejti, ki lehet az apa, valaki azt pusmogja, hogy Liza egy este a pa
