Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ÁRGUS - GRÓH GÁSPÁR: Mittel úr az alaktalan világ közepét keresi (Tőzsér Árpád: Pozsonyi Páholy)
árgus a „nemzetfölöttiség” ugyanolyan hiú ábrándjaival. GRÓH GÁSPÁR Mittel úr az alaktalan világ közepét keresi Tőzsér Árpád: Pozsonyi Páholy (Kalligram, 1994) Tőzsér Árpád közírói munkássága 1989-től új lendületet kapott. Hogy életműve nem korábban kezdett ilyen dinamikával kibontakozni, nem költészetével párhuzamosan teljesedett ki mind a két műfajban, azt jól érzékelhetően azok a cenzurális viszonyok határozták meg, amelyeknek létét a régió szellemi élete kiheverhetetlenül (bár idővel túlnőhetően) megsínylette. Ez a helyzet kényszerítette a közgondolkodást a visszakereshető szövegek helyett a magánbeszélgetés közegébe — s nyilvánosan ez csak a sorok között vagy kellően légiesítve, alkalmasint alanyi lírává transzponálva, esztétikummá menekítve jelent meg. Ez ugyan fontos és időtálló értékek születéséhez vezethetett, de pontosan ott nem hathatott, ahol hatnia kellett volna. Ebben az értelemben 1989 akkor is korszakhatár, ha hosszas várakoztatásunk miatti türelmetlenségünk révén nap mint nap úgy érezzük, hogy semmi sem változott. A lehetőség a szabad gondolkodásra mégis azt jelenti: minden megváltozott, ami változhatott. A változatlanság érzése csak csodavárásunkban való megcsalatott- ságunk szövődménye, és sokszor nem is az elmúlt negyven esztendő, hanem hetven vagy százhúsz év tehetetlenségének megtapasztalásából táplálkozik. Ez a felismerés közvetve ott húzódik Tőzsér könyvében is: a Pozsonyi Páholy cím a szabadkőművességre, a szabadgondolkodás igényének történelmi hagyományaira utal, s azt is jelzi, hogy ez nem korszak vagy rendszerspecifikus óhaj csupán, hanem időtől független emberi szükséglet, amelynek különböznek a kifejeződési formái, esélyei — és persze az erre való személyes igény is. Tőzsér érzékeny és csapongó szellemének a szabadság különösen fontos: nincs olyan képessége, amely segítségével ennek hiányát más értékek túlvállalásával kompenzálná — talán csak a költészet az, amely erre részben alkalmas lehet. De a költészet úgyszintén a szabadság megélésének természetes formája, a pillanatnyi megvalósíthatóságtól függetlenül is. Mindaz, ami korábban Tőzsér „verseiben bujdosott”, Pozsonyi Páholy írásaiban közvetlenül kap kifejezést, s ami eddig a lírai világképben jelent meg, most napi aktualitáshoz kapcsolódik. A költő földre száll, és a mindennapok (sokszor véletlenszerűségükkel) határozzák meg a cikkek tárgyválasztását. Az események sodrásában születő írások sokszínűségében mégis ott van az indíttatásukban megjelenő, akár lírainak is nevezhető egység. Van köztük köznapi értelemben vett és irodalmi publicisztika, alkalminak induló s aztán magasra szárnyaló, vallo- másos emlékezés, személyes hangú politikai elemzés és portré, a (cseh-)szlovákiai magyar (és nem magyar) irodalmi élet történetének megismeréséhez fontos adalékokat kínáló elmélkedés s a nyilvánosság elé szánt naplójegyzet. Mindez egy olyan időszak termése, ami nemcsak
