Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ÁRGUS - GRÓH GÁSPÁR: Mittel úr az alaktalan világ közepét keresi (Tőzsér Árpád: Pozsonyi Páholy)
árgus re a célok között a „nemzetállam” megvalósítása. Ez volt a meghatározó mozzanat, ezen keresztül szemlélték a nemzetközi politikát. így a „nemzetállam” gondolata került előtérbe egy borzalmas „nemzetállam” (az „Égy birodalom, Égy nép, egy fii/ver" gyakorlatát megvalósító állam) katonai fölszámolásának a másnapján. Miután a „csehszlovák” (nemzetiségüket tekintve többségükben cseh, kisebbségükben szlovák) politikusok mindent a nemzeti homogenizálás céljának rendeltek alá, föltartóztathatatlanul sodródtak az „etnikai tisztogatás” gyakorlata felé. Azok a politikusok, és beszéljünk csak a polgári politikusokról, akik a demokratikus berendezkedés úttörői voltak a két világháború között Közép-Európában. Persze meg kell említeni, hogy az első Csehszlovák Köztársaságnak is éppen a nemzeti kérdés (annak megoldatlansága) volt a gyönge pontja És a nemzetállami álmok sodró hulláma együtt járt azzal, hogy épp a térséget „rendezni” kívánó nagyhatalom támogatására lehetett számítani a németek teljes és a magyarok részleges kitelepítésének a dolgában, így ez a nemzeti homogenizá- lást végrehajtó politika egyre jobban függővé vált a nagy szláv testvér akaratától. Az a paradox helyzet állt elő, hogy a homogén szláv állam megvalósítása (ha teljesen nem sikerült is, jókora lépést tettek felé) a nemzeti függetlenség elvesztésével járt együtt. A cseh történész nagy tárgyismerettel, sok új forrás elemzése alapján mutatja be e folyamatokat, elejétől végéig higgadt és távolságtartó hangnemben. A könyv egyes fejezetei a csehszlovák külpolitikai törekvéseket veszik sorra, attól a kiindulóponttól, hogy mindenekelőtt a müncheni egyezmény jóvátételének a szándéka volt a döntéshozók számára meghatározó, illetve egy újabb München elleni garanciák keresése. A földolgozás szerkezetének a csomópontjai az egyes területi kérdések: Kárpátalja, a lengyel—csehszlovák határ (Teschen és környéke), a német—csehszlovák határ (Lausitz), a magyar kisebbség, a német kisebbség kérdése, a cseh és szlovák viszony. Itt kell elmondani, hogy a kötet 1990-ben jelent meg eredetileg csehül, továbbá, hogy Kaplan az V. fejezetet (a magyar kisebbségről szólót) kiegészítette az 1948 és 1968 közötti események bemutatásával. Nem szeretnék elébe vágni az alapos szakmai ismertetéseknek, mindenképpen úgy gondolom, hogy a cseh történész munkája olyan összegező áttekintés, amelyet még sokan fognak idézni. Másik kérdés, hogy tanulságai eljutnak-e a politikusokhoz. Úgy tetszik, a történelemből — hiába tanítómestere, úgymond, az életnek — nem szoktak tanulni a következő nemzedékek. Fölösleges is talán papírra vetni azt a tanulságot, amelyet Karéi Kaplan könyvéből kiolvastam. Nevezetesen azt, hogy a sérelmi gondolkodásból fölépített nemzetpolitika könnyen elsodorhatja az embert az antidemokratikus nacionalizmus irányába; ha pedig fölmutathatok a kézzelfogható „nemzeti” eredmények, akkor még könnyebben megteszi. A történelem ugyanis — hosszabb vagy rövidebb távon — be szokta nyújtani a számlát. Lehet, hogy 20, lehet, hogy 50 év múlva. Azoknak ajánlom Kaplan könyvét, akik jól tudják, hogy a történelem újabb és újabb csapdákat állít számunkra; és azoknak, akik kíváncsiak arra a mechanizmusra, amely újra és újra képes félrevezetni bennünket, egyszer a „nemzet” mindent egybefogó látomásával, egyszer
