Irodalmi Szemle, 1993
1993/10 - MÉSZÁROS ANDRÁS: Időszűke
Időszűke A társadalmi idő „testetlensége" az időszűke funkcióiban fejeződik ki. Azokban a funkciókban, amelyek nem a hiány vagy az egyenlőtlenség egy-egy típusához kapcsolódnak, hanem azok felett és azok között jelennek meg. Alighanem erre gondolt Balla, amikor az időszűke szerepéről írt, amelyet a következőképpen foglalhatnánk össze:- az időszűke az elvégzendő feladatok megvalósításának az indikátora (mert bármennyire fontos és életbe vágó is az adott feladat, a diszponibilis és a szükséges idő schizmája kizárhatja a realitások köréből); ebben az esetben nem a feladat fontossága, hanem időösszefüggései a döntőek;- az időszűke kialakítja a feladatok és a tevékenységek hierarchiáját, meghatározza sorrendjüket és a preferenciákat, amelyek nem kis hatással vannak az egyén vagy a társadalom értékrendjére; a rendszer szempontjából ez pozitív funkció, mert semlegesíti és megszűri a külső behatásokat: az időszűke idegen hatásokkal szembeni indifferens hozzáállást szül;- az időszűke kialakítja az egyenlőtlenségek és hiányok interdependenciáját (mert nem előfordulásuk helye és szubjektív kötöttség, hanem a megvalósíthatóság időfeltételei alapján egyneműsít). Nem ritka, hogy az időszűke konkrét típusa, az adott társadalom téridő-struktúrája, valamint az időszűke általános funkciói olyan háromösszetevős, deter- minációs erőteret alkotnak, amelyben az egyénnek (vagy a társadalomnak) nemcsak az eredendő hiány leküzdésével, hanem hatásait kiegyenlítő mechanizmusaival is foglalkoznia kell. Egyfajta megoldást már bemutattunk, azt, amelyet K. Heinemann és P. Ludes ajánlottak. Ehhez sorolhatjuk a M. Schöps által leírt lehetőségeket, amelyek a tempóváltással, a gyorsítással, a határidők kapcsolásával vagy kitolásával, a bizalommal stb. függnek össze.19 Bizonyos problémák adódhatnak azonban azáltal, hogy pl. a gyorsítás ugyan megszünteti az időszűkét, de egyúttal szétzilálja a komplexitás és a társadalom dinamikuis egyensúlyának alapjait: a többszubjektumos „expanzív-dinamikus szűkösséget" (Balla) „sztatikus szűkösséggé" változtatja, amelyben egyedüli uralkodó szubjektummal kell számolnunk. Ez akkor történik meg, amikor a demokráciát (amelyet mindig a konszenzus keresését kísérő időveszteség jellemez) központosított döntéshozatal váltja fel (amely időt takarít meg, de erőszakkal homogenizálja a sajátosságokat). Egyfajta megoldás lehet az, ha a kiegyenlítő mechanizmusokat az időszűke adott típusaihoz idomítjuk. Eszerint a határidős időszűkével szemben bevethető az idő ökonomizációja, tehát megtakarítása, a mozgás felgyorsítása és az általában vett kommunikáció kiszélesítése; egyszóval a tevékenységek optimalizációja. A konkuráló opciók kiváltotta negatív hatások elkerülésére jó orvosság lehet az adott társadalmi rend rugalmassága és nyíltsága, valamint a kooperatív cselekvés kiszélesítése. Az időszűke leküzdésének egy másik módja az, hogy pontosan meghatározzuk az időszűke horizontjait a társadalom időrendjében elfoglalt pozíciója szemszögéből. Sok súlyos és látszólag kilátástalan helyzet ugyanis oly formán alakul ki, hogy időszűkét hívunk elő ott is, ahol pedig önmagától sosem keletkezne.
