Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - CSELÉNYI LÁSZLÓ: Az eggyé vált sok

CSELÉNYI LÁSZLÓ

Paul Valéry A lélek és tánc című platóni dialógusával kezdődik a sorozat, talán nem véletlenül, mint ahogy az sem véletlen, hogy Valéry az egyetlen szerző, akinek két tanulmánya is bekerült a gyűjteménybe (a másik, talán megint csak nem véletlenül az Európa nagysága és hanyatlása című). Fölsorolni persze mind a huszonnyolc szerzőt és írást nem tudjuk, csak a legfontosabbakat említenénk jelzésként:

Jung: Föld és lélek — Heidegger: Mi a metafizika? — Heisenberg: Változások a természettudomány alapjaiban — Tolsztoj: Az újkor vége — Rilke: Levelek egy fiatal költőhöz — Jeans: Az új fizika világképe — Prohászka Lajos: Történet és kultúra.

És a Hamvas-féle Száz könyv természetesen.

Mindebből a legmeghökkentőbb Heidegger: Mi a metafizika? című írása, 1945- ben, alig tizenöt évvel német kiadása után, magyar nyelven. Amikor a még előbb, 1927-ben írott Lét és idő, Heidegger főműve is alig néhány éve látott csupán magyarul napvilágot, lekésve még Heidegger születésének (1889) századik évfordulóját is, egyáltalán az első magyarul olvasható Heidegger-opuszként. Természetesen a Hamvas-féle Mi a metafizika? kivételével.

S ezzel, gondolom, elmondottunk mindent a vállalkozás fontosságáról.

»A filozófia — amit így nevezünk — a metafizikának csak „beindítása", amelyben a filozófia önmagához és kifejezett feladataihoz jut el. És a filozófiát csak saját létünknek a létező egyetemességének alaplehetőségeibe történő sajátságos bevetése indítja« — írja Heidegger. S így folytatja:

„Ennél a bevetésnél csak a szempontok a döntők: először is a térátadás a létező egyetemessége számára, azután a belebocsátkozás a semmibe, azaz megszabadulás azoktól a bálványoktól, amelyek mindenkit uralmuk alatt tartanak, és amelyekhez titokban mindenki oda szokott járulni. Végül ennek a lebegésnek a kilengése, hogy mindig visszalendüljön a metafizika alapkérdésébe, amelyet maga a semmi kényszerít ki: Miért van egyáltalán a létező és nem sokkal inkább a semmi?"

Mindez, mint azt hangsúlyoztuk, 1945-ben, magyarul. Tudjuk, persze, hogy eléggé bonyolult (hogy ne mondjunk érthetetlent) így, összefüggéseiből kiragadva egy ilyen szöveg, ahogy általában az egész Heidegger-életmű nem egy vasárnapi olvasmány, de nekünk itt, most csupán a jelzés lehet a célunk, nem a magyarázat, s gyorsan térjünk át a másik kérdés, a Száz könyv fölvetette problematika megválaszolására.

„A száz könyvön nem szabad száz kötetet érteni. Ez a helyzet sok furcsaságot idézne elő... A száz könyv száz életművet jelent... Ahol csak egyetlen könyvről van szó, alkudni nem lehet. A modern szerzők azonban sokkönyvűek; nálunk a könyvek címe vita tárgya, száma nyüt kérdés."

Nem is ez, persze, a fő probléma. A százból, mondjuk, ötvennel-hatvannal ma is egyetérthetünk, de a másik negyven-ötvennel? Lássuk konkrétan: a Rig- véda himnuszaival, az Upanisádokkal, a Mahábháratával, Buddha beszédeivel egyetérthetünk, ám a továbbiakkal semmiképpen, főként ha például a Rámájana, a Pancsatantra vagy Kálidasa nincs közöttük. Ugyanígy Kínánál: a felsoroltakkal (Su king, Lao-ce, Kung ce, Csuang-ce, Li Taj-po) egyetértünk (a neveket, címeket a mai, Tőkei által is használt átírás szerint írjuk, nem úgy, ahogy Hamvas), de legalább kétszer ennyi mellőzhetetlen itt is kimaradt, köztük a Si King, Csü Juan, A vörös szoba álma és Lu Hszin. Itt csak a legkirívóbb hiányokat tehetjük szóvá,