Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN - EGYED PÉTER: Egy nemzedék nyomában
A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN Szeretnék idézni néhány mondatsort, ami pontosan ezt az üldözést mint lé- lekállapotot fogalmazza meg. "Üldözzenek. Tegyék rám a kezüket. Fogjanak meg. Lássák el a bajomat. Bántsanak. Járassák rám a rudat. Áruljanak nekem zsákbamacskát. Náspángoljanak el. Tanítsanak meg kesztyűbe dudálni. Kukoricázzanak velem. Járassák velem a bolondját. Páholjanak el. Tegyenek csúffá. Fosszanak ki. Csípjenek nyakon. Porolják ki a nadrágom. Nézzenek a körmöm hegyére. Járassanak pórul. Mutassák meg nekem, hogy mi a magyarok istene. Toljanak ki velem. Molesztáljanak. Zaklassanak. Tegyék próbára az idegeimet. Húzzanak deresre. Kapjak két akkorát. Mutassanak ajtót nekem. Idegesítsenek. Csapjanak be. Ne hagyjanak békében. Tegyék örökös rettegéssé az életemet. Tanítsák meg nekem, mi a móres. Ijesszenek meg. Fenyítsenek meg. Tegyenek közröhej tárgyává. Húzzák el a nótámat. Képeljenek föl. Szekáljanak. Basszanak ki velem. Intézzenek el. Maceráljanak. Üssenek kupán. Kólintsanak fejbe. Állítsák rosszul a szénámat. Hajszoljanak. Kiáltsanak rám kígyót-békát. Nézzenek rossz szemmel. Üssék ki balul a dolgomat. Ne bánjanak velem kesztyűs kézzel Okozzanak nekem kellemetlenségeket. Tegyenek tönkre. Tekerjék ki a nyakam. Öljenek meg. Törjék össze a szemüvegemet. Érjenek hazugságon. Ragadjanak torkon. Utasítsanak el. Rázzák ki a lelket is belőlem. Érjenek utol. Ha hagyom magam..." Gondolom, az az emberkép, amelyre céloztam, e groteszk meghatározottságokban valamiképpen elgondolható vagy elgondolandó. S most magam is megpróbálom megfogalmazni, müyennek látom a magyar írót az ezredfordulón. A partiképes magyar írót. Azokra a történelmi körülményekre és léthelyzetekre gondolva, amelyek között az irodalom születik, elsősorban a hangulatvilágítás jut eszembe. Az a fajta hangulatvüágítás, amely a sötétség különböző árnyalataiból tevődik össze. Az embernek üyenkor attól vannak különböző hangulatai, hogy képes a sötétség árnyalatainak a megkülönböztetésére. Van kellemesebb, de nagyon kellemetlen, nedves, hideg, porózus sötét is, ez azonban összefügg azzal, hogy az idő és a tér hogyan veszi körül az alkotót. Néha talán jó, ha ilyenkor létélményről beszélünk. Szeretnék hát felidézni egy olyan passzust egy apró szösszenetemból, amely talán a leginkább kifejezi a tíz-tizenöt évig tartó létélményünket. "A külváros-belváros egyetlen zaja sem hallatszott ide most. Ott is ezen különös éjszaka lassú permetű nyugalma honolt. Az útburkolat szeplői egyre nőttek, az alászálló nedvesség apránként rátelepedett, furcsamód távoli tejútrendszerek alakzatait próbálván utánozni. Lassan kirajzolódtak a repedések villámcikázást idéző vonalai is, amikor egy enyhe szellő ontani kezdte a párát. Az óváros földszintes kis házainak elmosódott körvonalai valamicskét tisztábbakká váltak. De a fuvallat elült. S a ritka köd enyhe áttetszősége uralta tovább a környéket. A következő pillanatban nem történt semmi." Bizony, 15 évig tartó pillanatokról van szó, és ez a mozdulatlanságélmény, ez a tömbszerűség nemcsak a prózának, hanem a lírának is nagyon sok szeletét és formáját uralta. Mondandómat illusztrálandó, szeretnék a következőkben egy Kézdivásárhely- ről jött költőről, Boér Gézáról beszélni, akitől csupán két kis könyvecske maradt fenn, melyek A hiányok térképe, illetve a Létlelet címet viselik. Bojér fogalmazta meg azt az élményt, amely motívumszerűen Szilágyi Domokosnál is megvan,
