Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN - EGYED PÉTER: Egy nemzedék nyomában
A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN EGYED PÉTER Egy nemzedék nyomában A következőkben a romániai magyar irodalom problémavilágát és egyfajta üzenetét próbálom közvetíteni önöknek. S teszem ezt nem egy szabályos előadás, hanem inkább a történelem, az irodalomelmélet és talán az irodalom problémáit is összefoglaló szóbeli megnyüvánulás formájában. Erdélyben a mi nagy kérdésünk, amely a 80-as években éleződött ki leginkább, a következő: hogyan lehet fizikailag megmaradni egy erőszakos, agresszív környezetben, és hogyan lehet ezt a fizikai megmaradást összekapcsolni az irodalommal. Ez az összekapcsolás ugyanis egyáltalán nem természetes. Nem természetes, hogy az emberek nélkülözésre, sötétségre kényszerítik önmagukat, valamiféle evilági aszkézist vállalnak azért, hogy megpróbáljanak fenntartani egy olyan intézményt, mint a magyar irodalom. Hiszen általában senki sem az erdélyi magyar irodalom kategóriájában gondolkodott és gondolkodik, hanem nyilván a magyar irodalom nagyobb összefüggésrendszerében. És amikor e nagyobb összefüggésrendszerről beszélek, arra is gondolok, hogy én például 1982- től nem hagyhattam el Románia területét, és bizony ezzel nem voltam egyedül. Erdély és az egyéb magyar nyelvterületek között nem létezett a könyvek, folyóiratok és az információk cseréje sem. Nagyon keveset tudtunk arról is, hogy az emberek hogyan élnek, hogyan gondolkodnak a Felvidéken. Bár egy-két szellemi műhelybe eljutottak az irodalmi lapok és néhány könyv, de hogy müyen az itt beszélt élő nyelv, ami egy író számára mindig a legfontosabb, az talány volt számunkra. Ezért a 80-as éveket én úgy tartom számon, mint a legsötétebb évtizedet, amely az erdélyi szellemiség számára előrevetítette egy visszavonhatatlan pusztulás képét. Sokszor felvetődik a kérdés: kell-e foglalkoznunk a 80-as évek tanulságaival? Megismétlődhet-e az a kontextus, amelyben ugyanilyen feltételrendszer alakul majd ki? De ez politikai, történelmi kérdés, így most ezzel nem kívánok foglalkozni. Arra gondoltam, olyan alkotókról fogok itt beszélni, akik a szélesebb szakmai és irodalmi közönség számára kevésbé ismertek, de csoportjuk szegmentumában megtaláljuk azokat az erővonalakat, amelyek az erdélyi irodalom életét azzal jellemezték, hogy hordozóik némelyikének sajnos a halállal is szembe kellett néznie. A 80-as években Erdélyben kialakult egy olyan — filozófusokból, esszé- és prózaírókból, valamint költőkből álló — gárda, amely mindenkit rendkívül nagy reményekre jogosított fel. A csoport filozófusai (Tamás Gáspár Miklós, Molnár Gusztáv) később Magyarországon folytatták tevékenységüket politikusokként, a költők egy része (Cselényi Béla, Körösi Papp József) ma már szintén Magyar- országon él, s ott folytatja munkáját újságú-óként Palotás Dezső is, aki pedig
