Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - LIBRESSZÓ
információi, valamint e külsőleg jelentéktelen, regionális események szélesebb kontextusba történő beágyazása jelentik könyvének fő értékeit. Megtapasztalta: a jegyzőkönyvek ablakot nyitnak az élő valóságra és annak titkaira, s ő megadja magát ennek a varázsnak, nem kommentálja az eseményeket, csak helyenként jelzi az egyes problémákról alkotott véleményét, csak néhol figyelmezteti az olvasót a régi kor emberének gondolkodását befolyásoló összefüggésekre. Kiemelt helyen kezeli a történetek vallási vonatkozásait, s azt is megvizsgálja, hogy ezek milyen mértékben és milyen módon hatottak az emberi kapcsolatokra. A könyv kétségkívül sok értékes elemet tartalmaz, s bár nem az irodalmiság dominál benne, a szerző az anyag irodalmi feldolgozásában is találékony. Zalabai Zsigmond: A szlovákiai magyar kiadói gyakorlatban ritkán esik meg az, hogy egy újságíró publicisztikai írásai, tárcái, karcolatai és riportjai kötetbe rendezésére szánja rá magát. Erre vállalkozott Bodnár Gyula, az Új Szó szerkesztője, akinek az 1974 és 1989 között megjelent írásaiból összeállított könyve igényes és magas színvonalú válogatás. Ez a debüt egyértelműen sikeres. Rossz úton indulna el az, aki e kötetet az információk szenzációértékének szempontjából kívánná megítélni. A könyv legfőbb értékei nem e téren, hanem a szerző valódi mikrorealizmusában keresendők, hiszen a mindennapok töredékes észleléseiben is képes felfedezni a szürke napok csodáit, a banalitásokban megbújó titokzatos életet. Bodnár alkotói módszerében a külvilág mikrorealisztikus megrajzolásába még egy különlegesség, a pszichológiai realizmus, a szerző empatikus képessége vegyül. A kötet írásainak nagy része — talán az interjúk kivételével — olyan alkotói erényekről, olyan stílusgazdagságról és kom- pozíciós képességekről tanúskodik, amelyek ezeket a publicisztikai műfajokat már- már a szépirodalomhoz közelítik. Zalabai Zsigmond: Zs. Nagy Lajos, a szlovákiai magyar líra legismertebb és legelismertebb alkotói egyikének legújabb kötetét két esztétikai kategóriával jellemezhetnénk. Az egyik az elégikusság, amely részben a költő belső élményeiből (az ifjúság visszatéríthetetlenségéből, az öregedés érzéséből, a halál tudatából), részben pedig a "szeszélyes társadalom" ellentmondásainak külső élményeiből, valamint a történelmi és társadalmi diszharmóniából fakad. A másik jellegzetesség, a groteszk világlátás, az irónia, az önirónia és a paródia elegyítése, mintegy az elégikusság ellenpontjaként szerepel. Zs. Nagy Lajos verbális fantáziája kivételesen gazdag, költői képei ezért frissek, üdék és eredetiek, képzettársításai újszerűen hatnak. Az elégikus életérzést azonban nem csupán nyelvi humorral küszöböli ki, hanem a vitaiizmus filozófiájával is. Több jelentős versében vall arról, hogy nem csak mi élünk a világban, a világ is él bennünk, mégpedig olyan formában, amilyenre akaratunk és egyéniségünk mintázza. Ezért hát nemcsak egyetlen versének, hanem az egész kötet összefoglaló címének is adhatta volna Zs. Nagy Lajos a jellegzetes "Összegyűjött reménye- im"-et. A kötet kiegyensúlyozott esztétikai értéket képvisel, és "nagy versek" is találhatók benne.
