Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - ALABÁN FERENC: Az irodalom lehetőségei és gondjai
ALABÁN FERENC i Az irodalom lehetőségei és gondjai (Tűnődések egy irodalmi rendezvény kapcsán) A kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1992-ben két jelentős művészeti tanácskozást és találkozót rendezett, amelyeken a Magyarország határain túli magyar alkotóművészek is részt vettek: tavaly márciusban Kaposváron a Művészeti Fórum '92 című összejövetelt, augusztus 17—18-án pedig Keszthelyen a Festetics-kastélyban a Magyar írószövetség közreműködésével, a Magyar Irókamara és a Magyarok Világszövetsége támogatásával a Magyar írók I. Világtalálkozóját. E két fontos rendezvényen elhangzott előadások, referátumok anyaga a napokban jelent meg egy kötetben a Társaság kiadásában, s együtt olvasva az írások igazi szellemi izgalmat keltenek, a magyar művészet és irodalom legidőszerűbb kérdésköreibe teszik lehetővé a betekintést. A Magyar írók I. Világtalálkozója évtizedek óta az első olyan alkalom volt, amikor a világ minden részéről érkező magyar íróknak, költőknek, elméleti szakembereknek lehetőségük nyüt a személyes találkozásra, a közös véleménycserére, valamint a magyar irodalom egységét szorgalmazó gondolat újrafogalmazására. Az egység kérdéséről sokan elmondták véleményüket. Az elhangzott korreferátumok szerzői több szempontból közelítettek a felvetett kérdéskomplexumhoz. Sokáig sorolhatnám a motívumokat és a témákat, hiszen a felszólalók közel félszázan voltak. Fontosnak és mértékadónak tartom azon szlovákiai magyar résztvevők meg- nyüatkozásait, akiknek véleménye egyébként is figyelmet érdemel. Mindössze hárman voltak, gondolataik mégis fontos hozzájárulást jelentettek a világtalálkozó összképének kialakításához, és felhívták a figyelmet a szlovákiai magyar irodalomtudat mostani színképeire is. Mács József hozzászólása (A képzelet és a határok) elején leszögezte: "Nemzetünk számára Trianon a mohácsi vésznél is nagyobb tragédia." Felsorakoztatta a trianoni határok előtt meghőkölő értelmiségi közgondolkodás néhány példáját, a helységnévírás problémáját, hogy a letűnt kor bukott rendszerét ironikusan idézze és felvesse a kérdést, tud-e a határokon belüli magyar értelmiség pártállásra való tekintet nélkül — a kisebbségekkel együtt — az összmagyarság jövőjén gondolkodni. Mács konkrét aggálya, hogy a rossz emlékű absztrakt internacionalizmus helyébe az absztrakt liberalizmus lépett, amely érthetetlenül félti a magyarságot a nemzeti eszme felerősödésétől. Következtetése így formálódik: "a liberális eszmerendszer egyedül üdvözítő voltában gondolkodni s így haladni a jövő felé, egyenlő a pusztulásunkkal... Megmaradásunk és összetartozás-tudatunk erősítése érdekében szükségünk van a nemzeti érzés elmélyítésére..." Az irodalomnak ettől eltérő küldetését és feladatait látja Tőzsér Árpád. Hozzászólásában (Az egység akadályai) abból a megállapításból indult ki, hogy a
