Irodalmi Szemle, 1993
1993/7-8 - ALABÁN FERENC: Az irodalom lehetőségei és gondjai
Az irodalom lehetőségei és gondjai szorgalmazott irodalmi egység tulajdonképpen eddig is megvolt, s nem árthattak neki sem az ideológiák, sem az ún. kettős kötődés. Rámutatott, hogy a művek keletkezése mindig az "irodalomidegen elméleteken túl alakult, és ebben a formálódásban az egység számonkérése éppen úgy akadályozhatja is az irodalom esztétikai egységének a meglátását, mint a különböző regionális elméletek "Meggyőződésem — összegezi Tőzsér —, hogy a nemzeti mint feladat, mint követelmény az irodalom jelzőjeként legalább olyan korlátozó, beszűkítő hatású, mint a nemzetiségi vagy kisebbségi adiectivum. Egy irodalom egységét kellőképpen és egységesen a nyelv egysége biztosítja. S az ebből az egységből következő feladatok kizárólag esztétikaiak." Véleménye szerint a kritikusoknak, irodalomtörténészeknek, teoretikusoknak a feladata, egyúttal kötelessége a "nyelvi homogenitás esztétikájából következő egység meglátása és kimutatása", az író pedig abban az esetben szolgálhatja az egységet, ha ő maga nem egységesedik, hanem különbözik. A harmadik szlovákiai magyar felszólaló, Duba Gyula kisebbségi irodalmunk sajátos fejlődésének néhány vonására mutatott rá, és Fábry Zoltán háború utáni naplója nyújtotta olvasmányélményéről adott számot. Elemzése egyúttal ösz- szehasonlítás és értékelés — nemzedékek, irodalomszemlélet, élmények és tapasztalatok, formák, tartalom és ideálok vonatkozásában egyaránt. Irodalmunkban szemléletek és világok ütközéséről beszél, egymást szinte kizáró formák és értékek harcáról. Fábry Zoltán példáját, időszerűségét egyre közelebbinek érzi, s meg nem értését, alkatának, sorsának félremagyarázását, nem hagyományként, szellemi erőként való kezelését annak tudja be, hogy az újkori Fábry-értékelők nem értik a stószi remete korát, azt a kort, amely lehetetlennné tette az alkotómunkát és megalázta a kisebbségi írót. A múlt humánus fogalmai, erkölcsi értékei, példaképei anakronisztikusnak és hiteltelennek látszanak az új viszonylatok között, s ezzel kapcsolatban Duba jelzi, hogy a jelennek a múltat nem teljes mértékben elvetnie, hanem átformálnia kellene. A kisebbségi sors példázza, hogy a közösségi biztosítékok nélkül a kialakulóban levő új humanizmus keretében sem lehet az egyén szabad. Mindenképp elgondolkodtató emellett, hogy a kisebbségi jogok a demokratizálódás folyamatának áramában és a nemzeti önállósulások és szuverenitások reneszánszában bizony komoly veszélybe kerülhetnek. Mindezekért is a jelennek a múltat nem totálisan kellene tagadnia, hanem meg kellene haladnia azt, hogy a történelmi metamorfózis és a sorsformáló idő ne nélkülözze a folyamatosság törvényeinek hatását. * * ★ E három felszólalás tehát méltán érdemel figyelmet, hiszen irodalmi életünkben jellemző módon most sincsenek gondolatébresztő esszék, az irodalmi élet problémáival foglalkozó írások, nincsenek kritikák, ankétok, és ennélfogva nincsenek viták, sem polémiák. Nagy az egyetértés — látszólag! — pedig a kritikusoknak hozzá kellene nyúlniuk mindahhoz, amit hosszú ideig kénytelenek voltak a szőnyeg alá söpörni. A halogatás akadályozza a Magyar írók I. Világtalálkozóján is egyértelműen megfogalmazott egységes magyar irodalmi mozgás megteremtését — persze nem az egyetlen, mindenható mérce kialakításának igényével és elfogadásával, hanem abban gondolkodva, hogy a műalkotás születésének helyét
