Irodalmi Szemle, 1993

1993/7-8 - TURCZI ÁRPÁD: Versek

Egy színikritikus küldetéstudata

lapjai.) Amit viszont szóvá kell tennünk: a színibírálat-füzér a naplókeret ellenére sem lett napló. Hiányzik belőle az az elem, amely a szerzőt egzisztenciálisan is a színházhoz köti, hiányzik belőle a napló szubjektív motiváltsága. S ez a mozzanat a külső forma belsővé válását olyannyira lehetetleníti, hogy a mű végül menthetetlenül két részre hull: a külső forma pózára és a belső forma didaktikájára.

Kár e zavaró momentumokért, mert ha a magyar irodalomban valami hiánycikk, akkor az az irodalmi igényű színikritika. S Duszában szinte minden együtt van hozzá: az irodalmi műveltség, a színházi jártasság, a képesség, amelynek birtokában a "deszkákat" a "világ" nagy társadalmi-történelmi összefüggései között tudja szemlélni, s az erkölcsi bátorság, amellyel szemlélete mögé oda mer állni. S ahogy Pesten szokták mondani: ez se semmi. S főleg Komáromban és Kassán nem (Dusza színikritikái — egy kivétellel

— a komáromi és a kassai magyar társulat játékáról szólnak), ahol a magyar színházi játéknak az a "borzasztó tornya", amelyről Nádas Péter Katona József A borzasztó torony című "lovagdrámájával" kapcsolatban ír, semmivel sem kevésbé “peshedt levegőjű", mint máshol.

S ha valaki ezek után nekem is ingerülten odavágná azt, amit az egyszeri szarka vágott oda a mindent jobban tudó galambnak, akkor a vádra valószínűleg nem tudnék riposztozni: Dusza István hagyományos színikritikáiról magam is hagyományos kritikát írtam. Mentségem talán egyetlen egy akadna: az én kritikám címe nem az, hogy "Napló".