Irodalmi Szemle, 1993
1993/1 - BOHÁR ANDRÁS: Árnyékkötők, avagy az elektrografikai alkotásmód esélyei Magyarországon
Árnyékkötők, avagy az elektrografikai alkotásmód esélyei Magyarországon A konkrét elemzések kapcsán azonban nem tekinthetünk el az átmenetek érzékeltetésétől sem, mivel az egyes műalkotások nem mindig rendelhetőek egyértelműen a három tipikus alkotói attitűdhöz, sőt a különböző metodikák az egyes életműveken belül is változnak. így a fénymásológépen, számítógépen, faxon és egyéb elektronikus berendezésen készült alkotásokat a már jelzett világfeltáró, igazságot megfogalmazó műalkotás mércéje szerint is értelmezhetjük. Néhány jellegzetes és mértékadó alkotó kapcsán megkísérlem regisztrálni az Ámyékkötők hároméves tevékenységének legmarkánsabb vonásait. Tekintsünk át néhány kiindulópontot a műalkotás szempontjából! Az alap, amiről a fénymásolat készül, egyrészt már konstruáltságával meghatározza a végső képi minőséget, másrészt a felületképzés által sok esetben teljesen átalakul. A gép egyszerű használata esetén, egyszeri vagy többszöri nagyítás során — fotóról, grafikáról, kollázsról stb. — történik a "másolat" előállítása, amely ekkor már új, eredeti minőséggel rendelkezhet. A kassáki konstruktivizmus elektronikus változatának tekinthetjük Joseph Kadar Art Electrographie Serie sorozatait, valamint Rudolf Hervé Eifel tornyot megjelenítő képeit. A fotó alapú elektrografikák korai dokumentumainak Vadász György egyedi minőségű munkái számítanak. Jelentős kollázsprodukciókat jelentetett meg Ajtós Éva és Harangozó Ferenc, akik műveikben a különös felületképzésekből adódó kontrasztok lehetőségeit kutatták. A vizuál-lettrista poétika is új minőségre tehet szert a médium alkotó alkalmazása során, noha a művészek sok esetben az egyszerű használatot sem fejlesztik tovább. Zalán Tibor, Tóth Gábor, Géczi János,Petó'cz András, Juhász R. Józsefé s jelen sorok írója is folytat ebben az irányban különböző kísérleteket. A tudatos elemek mellett a véletlen szerepe megnő, és egyre több lehetőség nyílik a gép elektronikus variabilitásának kihasználására. Dárdai Zsuzsa fotóelőzményekből konstruálja elektroauráit, amely folyamatban a gép másolási tevékenységét a másolt anyag elmozdításával vátoztatja meg, s így képegyüttese a szubjektív idő tágabb dimenzionalitását jeleníti meg. Zsubori Ervin hasonló metódussal készítette városfotóiból igen figyelemre méltó sorozatát. És itt kel fölhívnom a figyelmet arra, hogy a látszólag azonos technikai eljárás nem okoz szükségszerűen azonos képi világot, mert egyrészt az alapok kiválasztása a döntő mozzanat, másrészt az azt követő képi manipulációs műveletek száma szinte kiszámí thatalan. A legkorábban Tenke István hívta föl magára a figyelmet faxon készült képeivel. A kinagyított szemekről készült fotókat, illetve azok fénymásolatait munkálta meg, nyújtotta el faxon, hogy végül ismét alakíthassa fénymásolón, megadva a végső formát. Ezt a metódust olyan alkotók munkássága is tükrözi, akik az anyagot tekintik elsődleges kiindulópontnak. Haász Ágnes gézekről készült fénymásolatai, gézkollázsai és negatívba fordított képei a hullámzó mozgás kiszámíthatatlan egy- szeriségét kísértik meg. Máté Gyula deszka, papír és különböző anyagmásolatai a fénymásolt anyag minőségének esztétikumát hívják elő. Sáfrány Ákos és Kerekes László fotó- és rajzkollázsai a groteszk képi világ eg- zisztencialitását juttatják érvényre, míg Bátai Sándor modem és archaikus képi
