Irodalmi Szemle, 1993
1993/5 - VITA - TURCZEL LAJOS: Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok
vita. TURCZEL LAJOS Régi és új türelmetlenségek, elfogultságok (Utóhang a Fábry-vitához) I. Az Irodalmi Szemlének abban a számában (1991/7), amelyben Hizsnyai Zoltánnak a Fábry-vitát kiváltó első cikke megjelent, nekem is van egy nagy terjedelmű írásom Fábry Zoltán keresett igazságai és elzuhant reményei címmel. Ennek második részében Fábry újraértékelését 1964 és 1970 közötti írásaim alapján vetem fel és tárgyalom. Attól kezdve, hogy a vitában az első két reagálás és Hizsnyai viszontválasza napvilágot látott, irodalombarát ismerőseim részéről többször kaptam szemrehányást a "hallgatásomért". Nagyon feldühített ez, s a szemrehányókat vakoknak neveztem azért, mert nem vették észre, hogy a Hizsnyaiéval párhuzamosan megjelent írásom nemcsak hallgatólagosan, hanem konkrétan is vitacikknek tekinthető. Benne 25-30 évvel korábbi, tehát még Fábry életében kifejtett nézeteim idézésével állapítottam meg, hogy a kritikái zömének nincs irodalomtörténeti érvénye, de "antifasiszta publicisztikája és kisebbség- és anyanyelvvédő munkássága európai színvonalú." "Köztem és a Fábry kritikai tevékenységétől viszolygó, de az elutasításukat eddig nagyrészt csak az irodalmi kuloárokban hangoztató bírálók között az a különbség — írtam —, hogy ők az ellenszenvüket az életmű egészére átviszik. Ez a magatartásuk különösen a kisebbség- és nyelvvédelem viszonylatában döbberit meg, hiszen Fábrynak ez a működése történelmi jelentőségű és hatású." Arról, hogy a totalitárius rendszer idején és még Fábry életében nálunk csak én mondtam ki kritikái irodalomtörténeti érvénytelenségét, sem Hizsnyai, sem a cikkeire reagálók nem tettek említést, pedig ez szükséges és illő lett volna. Meg kell jegyezni, hogy akkoriban az ifjú Koncsol László is többször megállapította a Fábry-kritika erkölcsi központúságát, de esztétikai értékkövetkeztetéseket — talán "fiúi" tiszteletből — nem vont le. Én pedig nem hiúságból hangoztatom a magam esetét, hanem annak demonstrálásául, hogy Fábry átértékelését még az életében megkezdtem, ami az akkori irodalompolitikai viszonyok között nem volt egyszerű dolog, s Fábrynak pedig igen rosszul esett. Nem tehettem mást: a Két kor mezsgyéjén című könyvem írása alatt olyan felismerésekhez jutottam, melyekről nem hallgathattam. Visszatérve szemrehányóimhoz: a legmakacsabb még mindig nem képes pontot tenni a vita után, s újabban — olyan iskolai felvigyázófélének tartva engem — azt rótta fel, hogy eltűrtem Hizsnyai "gyalázatosan otromba viselkedését a
