Irodalmi Szemle, 1993

1993/4 - SZIMPÓZIUM - Fiatal prózaíróink szemléje az Irodalmi Szemlében

"Nem keresett logikus magyarázatot az események és tárgak kapcsolatára, hanem hagyta őket szabadon peregni."

Hajdú István. Adott egy "hős", szinte alig tudunk róla valamit, a lényeg az, hogy magányos, de ez nem fáj neki igazán, szereti is a magányosságot. Járkál a világban, szeme, mint egy kamera lencséje, rögzít. A külső dolgokat is, a belső látványt (gondolatokat) is. így beléphet mások életébe (pl. az idős házaspáréba, amely abszurd módon egy fenyőfát keres kitartóan a lepusztult városban, az élet, a túlélés jelét; vagy a szomszéd néniébe, aki elmeséli, hogyan menekült meg a lágerből — szintén túlélés!), és kiléphet saját determinált léthelyzetéből (amikor hétköznapjai fogságából szabadulva ledönt egy szobrot). "Másképp" filmszerű az írás, amikor egy forgatókönyv-töredéket "lát vendégül" Hajdú újabb írásaiban egyre lazább a szerkesztés, a "hős" a gondolatai, képzettársításai nyomán "megsokszorozódik".

Összimpresszió. A novellaszerkezet megújítása (vagy meghaladása) a célja a fiatal íróinknak. A kísérletező szellem mindannyiunkra jellemző, eszköztárukban, élményanyagukban különböznek, erős egyéniségük teszi izgalmassá, érdekfeszítővé írásaikat.