Irodalmi Szemle, 1993

1993/3 - MŰHELY - N. TÓTH ANIKÓ: „...én Moldova kültüe vagyak”

"...én Moldova kültüe vagyak"

jelen van a téltől való félelem (bizonyára nehéz életkörülményeiből fakadóan) s átvitt értelemben a filozofikusabb elmúlás gondolata:

"Mu luzafa a kerben riú Sze künüitül teli a tú Virágok is sziratudnak Mind az álom údzs elmúlnak.

Búszulnak már a virágok Elfonnyadtak a sillányok Kertek sztélén mosztanában Harmat nem liadzs semmit lábon.

Minden rothod minden szárod Ember múlik el a nyárod A zűsz virágokat kaszál Tiégedet pedig a halál."

(Űsz a kertben)

A második fejezet címe a kötet címével azonos. A versek az elmúlásról, s az emberi élet rövidségéről panaszkodnak, itt-ott megcsillantva az emlékezés fényét. A ciklus legérdekesebb darabja az Ez a világ alapatia című vers. A Lakatos Demetertől szokatlanul rövid sorok szaggatottá, drámaivá teszik a költeményt. Az évszakok változása adta az ötletet négy strófán keresztül, az ötödik versszak, a summázat a múlandóság kifejezése.

Csángu ország a címe a harmadik ciklusnak.

"Itt születtem, hűl a Szeret Szompolyog.

Szülüföldje mindenkinek Szent dolog."

— vallja a költő

A nagy szülőföld-versek csángó testvére a Moldovának szép tájaind című és kezdetű vers. A keserű gyerekkori emlékek váltakoznak benne a haza, az otthon szeretetének meleg hangjaival, s ez a ragaszkodás mindennél többet jelent számára.

A költő szerint Moldova a "fűidnek küldükee" (köldöke), a "szép meséknek világa”, ahol “minden léány egy tündér", "hull teremnek leg jób borok", "arany kalászuk a mezünd hintáznak", ahol "szültét elsü szerelem".

A táj, a dolgos emberek dicsérete ismétlődik szüntelen a versekben, hiszen "...Erüs a gyükerem e tájand". S hogy ez a mesebeli vidék végül is egy vadidegen kultúrájú ország területén fekszik, csak egyszer jelentkezik: "románakat együtt