Irodalmi Szemle, 1993
1993/2 - DOKUMENTUM - PALÁSTI LÁSZLÓ: „Maradok az, aki voltam...”
a következőket írta róla: "Nem sikerült mentesítenünk a kitelepítés alól pl. az öreg, közel nyolcvanéves, mindig, mindenben becsületes és a Csehszlovák állammal szemben lojális féfit, a volt eperjesi professzort és igazgatót, Gömöny Jánost, bár érdekében közbenjártam levélileg, személyesen és táviratilag olyan hiteles adatok szolgáltatásával, amiket feltétlenül figyelembe kellett volna venniök az intéző köröknek, ha nem érvényesültek volna bűnös hatások, személyi kérdések, vagyoni érdekek és még mit tudom én, mi minden más."32 Július 17-én vagy 18-án — a keletbélyegzőn a dátum elmosódott — Gömöiy János az alábbi táviratot küldte Szalatnai Rezsőnek Pozsonyba: "MA KOEZOELTEK SZERDÁIG PAKOLJAK EZ LEHETETLEN = GÖMÖRI" 33 A kassai Demokrat című napilapban pedig — fizetett hirdetésként — a következő búcsúsorok olvashatók tőle: "Véglegesen elhagyva Kassát, ezúton búcsúzom szlovák és magyar barátaimtól és ismerőseimtől. Ötvenhét éven keresztül voltam a magyar—szlovák barátság ösztönzője. Már 1904-ben a debreceni evangélikus zsinati konventben a szlovák nyelv oktatása mellett foglaltam állást. Ezért fájdalmas a távozás.Ján Gömöry."34 A dráma ezzel betetőződni látszik. Ám az (újbóli) otthonteremtés, hazaváltás viszontagságai sem törik meg Gömöiy János életerejét, társadalmi és közéleti aktivitását, — vélhetően a körülmények hatására — ismételten lendületre kap.35 Pedig áttelepülését, új honfogllalását korántsem lehetett zökkenőmentesnek nevezni. A Gömöry Jánossal együtt áttelepített kassaiak kálváriája ugyanis azzal folytatódott, hogy a magyar hatóságok egyelőre nem tudtak lakást biztosítani részükre, s ideiglenesen a Mester utcai gimnázium tantermeiben szállásolták el őket. Ám otthonaikból, hazájukból kiűzött (cseh)szlovákiai magyarok másban sem találtak túlságosan lelkes fogadtatásra: "...Közölték, hogy magunk is nézzünk körül — emlékezik vissza ezekre a napokra Gömöiy János —, és ha találunk átköltözött szlovákoktól itthagyott lakást, azt jelentsük be. Fura kívánság volt ez. Hiszen mi, idegenek, erre a feladatra nem voltunk alkalmasak. Elég hivatalos ridegséggel kezeltük bennünket. "36 A lehetetlen és megalázó helyzet ellen ugyancsak Gömöiy János emelte föl a szavát: "Testvérek, segítsetek, adjatok nekünk lakást!"— követelte az Új otthon hasábjam. Nehezményezi, hogy milyen sok a félreértés és mekkora a tájékozatlanság az ország lakosságának nagy többségében a menekült és áttelepített csehszlovákiai magyarokkal kapcsolatban: "A közvélemény tehertételnek tekint bennünket" — panaszkodik. Márpedig például az elhelyezésük kérdése azért sem tűr halasztást, mert az iskolát — a közelgő új tanítási évre való tekintettel — augusztus 15-ig el kellene hagyniuk.37 A Mester utcai gimnázium sorsüldözött lakóit végül is falun — Budapest környéki falvakban — helyezik el. Gömöri János is, aki világéletében városlakó polgár volt, hiába kérelmezi, hogy Budapesten vagy esetleg valamelyik másik városban telepítsék le — "hiszen magas korom ellenére kulturális munkámmal esetleg szolgálatot is tehetnék" —, kérését elutasították, őt magát pedig "leltári tárgyként" kezelték. 'S így került a magyar fővároshoz közeli Sóskútra, jóllehet falun azelőtt sohasem élt, sőt járni is csak egyszer-kétszer járt, következésképpen a falusi életet egyáltalán nem ismerte. A bürokratikus döntést lakonikus egykedvűséggel vette tudomásul, mondván, hogy hányattatásaik után ez is egyfajta megoldást jelent számunkra.39 Vagy ahogy másutt mondja: "...Minden nyomorúságunk, megpróbáltatásaink közepette örültünk, hogy ismét födél alá jutottunk. Örültünk a szerény
