Irodalmi Szemle, 1993
1993/12 - LIBRESSZÓ
és mások írásait. A fia Angliában telepedett le, építész lett. Ő maga 1968 őszén távozott szülőhazájából és 1973- ban adta közre először alig kétszáz oldalnyi visszaemlékezéseit, könyvét fiának és Prágának ajánlva. Az olvasó, aki ismeri Artúr London Beismerő vallomását, akaratlanul is párosítja Heda Kovályová prózájával. Párhuzamosan futó életutak. A nagy reményektől, a lelkesedéstől a tragikus ébredésig, a rettenetes végig — íme, Kovályová pályája. London a börtönben, Kovályová a szabadlábon megélt rabságban döbbent rá, milyen eszköznek szemelte ki őket egy cinikus, vérszomjas hatalom. Annak a hitnek a nevében, amellyel a világot akarták megjobbítani. Heda Kovályová könyvecskéje mostanában érkezett vissza az írónő szülőföldjére. Ehhez is kellett húsz év. De ez a könyv nem avult el: küzdelme az igazságért örök mementó marad. Pedig ő maga így vall: „Valóságos múlt abból lesz, ami nem hagy maga mögött semmiféle emléket.” Fogarassy László: A címlapon a Diós- förgepatony felirat és a függőpecsét képe csak sejteti a tartalmat, hiszen Koncsol László, aki könyve mottójául Simkó Tibor Patony című hangulatkeltő költeményét választotta, nemcsak Dióspatonnyal foglalkozik, hanem nagyon helyesen a környékbeli falvakra is kiterjesztette a figyelmét. A könyvből megtudhatjuk, hogy Di- ósförgepatonyhoz tartozik 1966 óta Kisfalud, Bögölypatony és Patonyrét, lakosságának többsége magyar anyanyelvű és római katolikus, kisebb részben református vallású. A Patony név besenyő, nem pedig szláv eredetű, amit az is bizonyít, hogy régészeti kutatások szerint a környék a magyar honfoglalást megelőzően jószerével lakatlan volt. Patony első okleveles emléke 1246-ból való, de tájékán Koncsol szerint 1050 körül épülhetett az első templom. Egyetértek a szerző véleményével, mert a XI. és XII. századból alig maradt fenn oklevél. A történelemben tizenhárom Patony és tizenkét Karcsa ismeretes. Koncsol latin eredetiben és magyar fordításban is közli az 1246-ban, 1250- ben és 1268-ban kiállított oklevelek szövegét. Az elsőben említett „domina Macha-”t én nem Macsának, hanem inkább Mácsának olvasnám. (Ilyen nevű falu ma is létezik!) Valószínűleg Ortvay Tivadarra támaszkodva véli úgy Koncsol, hogy a Csalló medre (a mai Kis- Duna) volt sokáig a Duna fő ága. Az én tudomásom szerint az Öreg-Duna is hajózható főág volt, de ennek eldöntése nem a recenzió feladata. Volt viszont nem hajózható oldalág bőven! A reformáció és ellenreformáció küzdelme — amely aztán a harmincéves háborúban kulminált — szomorú fejezete a történelemnek, annál is inkább, mert ennek köszönhették az ozmánok, hogy a Kárpát-medence közepét Budával együtt hatalmukba kerítették és kétszer is eljutottak Bécsig. Közben a keresztények egymást pusztították ahelyett, hogy közös erővel a mozlimok ellen fordultak volna. A vesztfáliai béke után annyira megváltozott a helyzet, hogy katolikus és protestáns fejedelmek hadai közös erővel foglalták vissza Budát. A vallási villongásokat megérezte Csallóköz is, amelynek Patony környéki vonatkozásairól Koncsol bőven beszámol. Meg kell említeni, hogy a protestánsgyűlölő Kollonich Lipót esztergomi hercegprímásnak tulajdonított, a 157. odalon idézett állítólagos mondása valójában úgy hangzott, hogy először szegénnyé, azután németté és végül katolikussá fogja tenni az országot. A mondás utolsó tagja mindenesetre majdnem igaz lett... A történelem azonban felmentette Kollonichot az alól a
