Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Tóték — regényben, színpadon és bennünk

LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT

A fogalmakat tisztázandó, tán most válasszuk el a groteszket az abszurdtól (ha ez egyáltalán lehetséges).

Nem minden groteszk abszurd, de minden abszurd groteszk. Az egzisztencialista filozófián alapuló abszurd dráma a lét értelmetlenségét, a valóság kimondhatatlanságát vallja. Az abszurd dramaturgia — a groteszk nyitottságával szemben — merev szabályokra épül és szigorú törvényszerűségei vannak. Az abszurd dráma — szinte minden hagyományos dramaturgiai eszköz mellőzésével — tudattartalmat, állapotot, közérzetet, életérzést, statikus költői látomást, képet ábrázol. Nincs cselekménye, amely elindul és eljut valahová, az abszurd drámákban csak cselekvések vannak, amelyeknek semmiféle organikus jelentőségük sincs. Megszűnt az idő, a látomás időbeli kiterjedése, a darab időtartama is esetleges. A szereplők többnyire puszta jelzések, absztrakciók, szimbólumok. Párbeszédük pedig nagyrészt személytelen közhelyek halmaza. Állapotukban nem következik be változás. Az abszurd dráma a szerző belső, személyes világának kivetítése bonyolult költői kép formájában, vagyis egy statikus szituáció színpadi megfogalmazása. Többen 20. századi jelenségnek tartják az abszurdot, holott nemcsak lonesco és Beckett drámái ilyenek, hanem Arisztophanész komédiái is.

Fentebb említettem, hogy Örkény — a tudatunkban — a film, a színház s az irodalom (de inkább a két utóbbi) közt mozog. A világsikert hozó Tóték eredetileg filmforgatókönyv volt. (Pókék, majd Csönd legyen, végül Tóték lett a címe). A filmgyári visszautasítás után lett belőle kisregény. Ezt így indokolja az író: „...már sok munkám feküdt az anyagban,... írni nem szerető alkat vagyok... az iskolában tanult műfajok... réges-rég összefolytak már. Végre elvergődtünk... az őszinte és egészséges »műfajisá- gig"”

Kazimír Károly rendező kérésére készült el a dráma, 1967. február 24-én mutatta be a Thália Színház. Ezután játssza kb. húsz ország és sok város színháza az eredeti magyar Kazimír-féle feldolgozásban és egészen más rendezői elképzelés szerint is (Gruda, Tovsztonogov, Fagadau), ezután nyeri el 1970-ben a Fekete Humor Nagydíjat Párizsban, és Fábri Zoltán filmrendező is kimondja: mégiscsak szeretnék filmet csinálni a Tótékból.

A kisregény a Kortárs 1966. augusztusi számában jelent meg. Mottó és a tábori lap előzi meg az első fejezetet. Már a mottó olvasásakor sejtjük, hogy az Örkényi téma sajátságosán magyar és univerzálisan emberi. „Ha egy kígyó (ami ritkaság) föl fal ja önmagát, marad-e utána egy kigyónyi ür? Es olyan erőhatalom van-e, mely embervoltunkat az utolsó morzsáig megetethetné velünk? Van? Nincs? Van? Fogós kérdés!”

A dráma elé a következő mottót írhatjuk: „1943- január 13-án, a Don-kanyarban elkezdett lefelé görögni az a szikla, mellyel a magyar hadsereg sziszüphoszi sorsa elvégeztetett. A Tóték nem róluk szól, vagy nemcsak róluk, sőt talán egészen másról, de én írás közben mindig rájuk gondoltam. A legtöbben ülve fagytak meg, s ahogy ott ültek, márványba fagyott arccal, még most is hátamban érzem a tekintetüket... Vannak