Irodalmi Szemle, 1992

1992/9 - Z. NÉMETH ISTVÁN: Rozsnyói dal; Ének a furcsa táncról; Esteledik, de itt ez a vers; Némul az ember

Z. NÉMETH ISTVÁN

zúg a város ereimben, egyetlen cseppben álmod elfér.

Rettentő csúnyán esteledik,

meg is halhatnék, ha nem szeretnél.

Némul az ember

Fogynak a szavak, ahogy égnek a fák, és üszkös a nyelv, és kormos a száj, és csípi a só, és marja a lúg a torkot, mely vulkán, csak aludt, kicsit késnek a felhők, a tenger alól buta árnyakat éleszt a hajnal, a füst gyalogol, majd kúszik és folyton csak fojtana, fájna, figyelve; hogy mozdul-e még a torka, az ajka, rebben-e héja a szemnek. Hát így, köd a ködben, lánc az izmokra csavarodva. Szagolj csak: keserű levélnedvek szállnak az égre. És boldog a sült húsú ember, s tivornyázik az enyészet.

Áldomás csak az árvíz.

A könyvek: nyitott kották, feküsznek a parton, míg gőzöl a vér.