Irodalmi Szemle, 1992
1992/1 - Köbölkúti József: Mario Vargas Llosa 1. (tanulmány)
KÖBÖLKÚTI JÓZSEF Örvendetes ördögi Peru-szimpátia (Szabálytalan "művészfotó”Mario Vargas Llosáról) A VALÓSÁG PERUJA. A latin-amerikai irodalom a hatvanas években Mistral, Neruda, Amado, Rulfo, Fuentes, Guillén, Carpentier, Márquez, Onetti, Borges, Llosa és mások művészetében válik nagykorúvá. A hazai valóság sajátosan egyénített világát teremtették meg, s tartalmi szempontból némileg, de formailag feltétlenül vegyítették az európai hagyományokkal. Persze ne gondoljuk, hogy ezek az irodalmak a semmi talajából nőttek, hiszen olyan híres elődökkel dicsekedhettek, mint Rubén Dario, Jósé Marti vagy Máriatequi, hogy csak a legjelentősebbeket és legismertebbeket említsük. Ennek a kontinensnyi nagyságú spanyol nyelvű irodalomnak egyik markáns egyénisége Mario Vargas Llosa, az arequipai születésű, s a Generáción ’50 mozgalmához mindvégig laza szálakkal kötődő író. Munkásságának kezdeti időszakára esik A menekülés című darabja, amely a városokban menedéket kereső, s a nyomortelepeken tengődő nincstelenek, főképp indiánok sivár, már-már elviselhetetlen életét elemzi, de sohasem azonosul a felszínes leírásokkal — még az itt-ott bombasztikusnak ható olasz neorealizmussal sem —, mint a csoportosulás egyik-másik tagja, hanem mélyebbre akar hatolni, egészen a társadalmi bajok gyökeréig. Nos, ez a nyilvánvalóan ’’nemzedéki vállalkozás” Llosa esetében itt még nem egyértelműen sikeres; közrejátszott ebben a kor elnagyolt láttatása, a sematizmus is. Llosa az efféle ’’indíttatásokkal” irodalomszemléletében nem tudott sohasem azonosulni, mert a leírásnál sokkal inkább érdekelte a társadalom erővonalainak kifürkészése. ’’Világnézetében” is közel áll az egzisztencializmushoz: mindenekelőtt a lét kérdései izgatják. Művei középpontjában főleg erkölcsi problémák állnak. A társadalmi egyenetlenségeket, súrlódásokat is az egyes ember szemszögéből láttatja, s itt a szubjektív tényező (a tömeg egy-egy halványan kontúrozott vagy markánsan megrajzolt tagja) bizonyos pesszimizmus hordozója is. Művein a ’’józan szorongás” vonul végig. Irodalmi példaképei Flaubert és a lovagregény. Az előbbiben az irodalmi alkotás öntörvényűségének felfedezőjét tiszteli, az utóbbi viszont mint a kor totalitásának kifejezője szerepel. Regényeiben a két szemlélet összeolvasztásán munkálkodik. E bevallott irodalmi előzményeken kívül Llosa gondolkodásmódjára és írásművészetére bizonyos mértékig rányomta bélyegét Proust, Joyce, Beckett és némileg Hemingway is. Proust intellektkuális pszichológiája, a soha vissza nem térő pillanatok dinamikus megragadása és leheletfinom ábrázolása, illetve a történések tér- és időbeli párhuzamosságának szimultaneizmusa ’’rendíti meg”, Joyce-nál viszont a gondolat- tömörítés, valamint a prózai ritmus belső feszültsége és tökéletes elrendezettsége tölti el
