Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - DUBA GYULA: Nagymama álma (regényrészlet)
DUBA GYULA kamrába. Megállt a hombárok előtt, melyek most üresek, tisztára seperték őket, előkészítették, hogy csépléskor befogadják az új termést. Nagymama meztelen talpán érezte a betontalaj hidegségét, hűvös, kemény érintését, és nem értette, mi történik. Az utóbbi időben olyan fajta erőszakkal találkozik, amilyet azelőtt nem ismert. De talán nem is erőszak ez, a Gálokkal szemben Bogyó Julis nem lehet erőszakos! Valami tévedés történik, vagy nagy csalás! Hogyan lehet, hogy egyszerre senkik — Mózesek — parancsolnak az embereknek? A hűvös kamrában gyöngyözött nagymama homlokán a veríték. Lelke olyan fordulópont elé ért, amikor meg kellett volna értenie, hogy amit ő igazságának hisz, nagy támadásnak van kitéve, idegen erők rövidesen földig rombolják a hitét. Ezt azonban nem érthette meg, senki emberfia nem érti meg, mint pusztulnak el az életét jelentő értékek anélkül, hogy új értékeknek adják át helyüket. Nagymama ezért érezte, hogy Bogyó Julisnak nincs joga ahhoz, amit tesz, mert ilyen cselekedetekre isten nem hatalmazta fel az embert! Isten a rosszra nem hatalmazta fel az embert! Ennél a gondolatnál kezdődtek nagy kételyei. A homloka is ezért gyöngyözik a hűvös kamrában. Nézi a mennyezet gerendáiról lógó öreg csizmákat, de nem látja őket, nem tudatosítja, hogy Gál József ünneplő csizmái azok, melyeket karácsonykor és húsvétkor viselt, amikor együtt mentek úrvacsoraosztásra a templomba, nagymama a kamrát sem látta, mert a lelke visszavonult önmagába és ijesztően rávicsorgó kételyekkel foglalta le figyelmét. Isten a rosszra nem hatalmazott fel senkit, de az ember olyan, hogy nem kér senkitől felhatalmazást! Talán a háború utáni évek nem bizonyították, hogy sorsuk kiszámíthatatlan és értékeik bizonytalanok? Amikor vagyonelkobzás alatt álltak, mikor nyitott ajtókkal és kitárt kapuval maguk mögött hagyták a házukat és a deportálás elől menekültek, talán nem akkor indult a rettenetes, ellenséges támadás a régiek világa ellen? Motyogva magában beszélt nagymama, magával vitatkozott. Ekkor veszítette el a hitét, hogy amit tud és jónak tart, az igaz. Nem, amit ő hisz, az többé már nem lehet igaz! Önmagába vetett bizalma megrendült és az ebből fakadó bizonytalanság később félelemmé változott. Furcsa nagy félelme támadt nagymamának. Attól kezdett félni, hogy bár még él, nem halt meg, nemsokára mégis olyan lesz az élete, mintha már meghalt volna! De ezt inkább csak sejtette, nem tudta tisztázni magában, valamilyen módon bizonyossá tenni. Annyit érzett vele kapcsolatban, hogy a Bogyó Julissal való beszélgetése után neki már semmiben nem lesz igaza, és akkor olyan lesz minden, mintha meghalt volna. Élő halott lesz, tetszhalott. Lélegzik, eszik és alszik, mozog és dolgozik, mégis olyan lesz, mintha már nem lenne. A földön jár még, de nem hagy maga után nyomot, és nem lesz rá szüksége senkinek. Bizony, nyom nélkül él majd, és csak terhükre lesz az embereknek. De akkor még csak a nagy nyugtalanság költözött belé. Olyan állandó, belső nyugtalansága támadt, amely nemcsak a lelkét kínozta, hanem a testét is kikezdte, ilyen makacs nyugtalanság lerombolja a szervezet ellenálló
