Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - FÓNOD ZOLTÁN: Hová kell vinni a szerelmet? (tanulmány)
DISPUTA FÖNOD ZOLTÁN Fábry Zoltán életműve a „viszály almájává" vált, pedig mi álmunkban sem hittük, hogy miután múlttá és terhessé válik a tegnap, őt kell majd elsőként megidéznünk és a vádlottak padjára ültetnünk. Ma, a nagy átöltözködések idején nem az álfüggetlen szélkakasok hiányoznak, vagy az irodalom által korábban felvállalt politikai deviancia esetei (amikor vátesz, „főpap” s eretnek egyaránt lehetett az író), hanem a vállalás és a kiállás bátorsága önmagunkért, értékeinkért, ami nélkül egyetlen magára valamit is adó szellemiség sem lehet meg. Amikor évtizedekkel ezelőtt Julién Benda megírta híres művét, Az írástudók árulását (az értelmiség hivatásáról és a kor követelményeivel „Az írók, a politikusok, a nyilvánosan beszélők nem ártatlanok. Senki sincs felhatalmazva a vádemelésre, de senki sincs felmentve a bűntudat alól.” (Konrád György: Valami elmúlt című írásából) Hivalkodásainkról, bandzsításainkról, Fábry Zoltán ürügyén Hová kell vinni a szerelmet? Az irodalomkritikus Fábry Zoltán méltatása egyenlő irodalmi hagyományaink, vélt vagy valós értékeink felülvizsgálatával, s ez a továbblépés érdekében — megítélésünk szerint — egyre égetőbb fontosságú. Fonod Zoltán objektivitásra törő, bizonyos természetes szubjektivitástól s az eddig érvényes Fábry-kép néhány túlzásától mégsem mentes alábbi Fábry-értékelését jó alkalomnak tartjuk egy nyilvános eszmecsere elindítására. Az írást abban a reményben tesszük közzé, hogy a témához mások is hozzászólnak.
