Irodalmi Szemle, 1992

1992/6 - FRANTIŠEK MIKO: Stíluskereszteződés a barokk költészetben (tanulmány)

FRANTIŠEK MIKO

számolnunk kell az eljárásmód hipotetikus voltával. L. Válek, i.m. 13., 15.; Tolnay, i.m. 97 az utóbbi gazdag szakirodalmat idéz a tárgykörre vonatkozóan (főképpen 113).

A reneszánsz és a barokk örökséget új szempontokkal kívánja gazdagítani a manierizmus problémaköre (1. Hóeke, R. G., Manierizmus in dér Literatúr, Sprach-Alchimie und esoterische Kombinationskunst. München, 1967 [főképpen 1431). Ez az irányzat azonban nem minősíthető kifejezettnek. Már azért sem, mivel az irodalmi és művészi fejlődés pólusainak egymáshoz közelítését célozza, azaz a reneszánsz zárulásának és a barokk jelentkezésének átmeneti korszakát képviseli, s inkább az előbbihez sorolható, mint az utóbbihoz, vagy még inkább olyan áltanános művészi módszerként tarthatjuk számon, amely egyfajta válsághelyzetekben ismételten felmerülhet. A barokk épp a reneszánsz ellenében ható egyoldalú kiélezettsége révén a fejlődés reális szakaszát és kifejező típusát jelenti.

12 A „barokk ember” eszmeiségének W. Flemming kifejtette felfogását (Die Auffassung des Menschen im 17. Jahrhundert, idézi Válek i.m. 13), miszerint azt az ívelés, óriásivá növekvés, pompaigénylés és erőszak, saját énjének fölénybe helyezése jellemezné, teljesen tévesnek kell mondanunk, az effajta nézet ugyanis astrukturálisan láttatja a barokk dinamizmust, túlzást és pompakedvelést. E kifejező jegyek nem az ember igazi antropológiai helyzetét tükrözik, csupán azokat az objektív tényezőket, amelyek az embert az antropológiai helyzet meghatározott pozíciójába szorítják, s így nem „vele” és „mellette”, hanem éppen „ellene” vannak.

13 Vö.: Kaiser, G., Klopstocks Frühlingsfeyer’. Interpretationen 1, Deutsche Lyrik von Weckherlin bis Benn. Frankfurt am Main—Hamburg, 1965, 30, 33, 34, 36.

14 Az elemzett poéma szerzője protestáns, s egyáltalán nem tartjuk paradoxonnak, hogy a barokkot evangélikus eredeztetésű szöveg által mutatjuk be. A protestáns jelleg a költeményben alig ötlik fel, bár az „ortodox” barokkhoz viszonyítva a tüzetesebb vizsgálat effajta jegyeket is kimutathatna, amint arra a későbbiek során utalunk.

15 Vö.: Válek, i.m. 11. Szerintünk a kérdés vizsgálatában mind a vallásos szempont egyoldalú alkalmazása (Hrabák, i.m. 30), mind a vallásosságnak a kizárása is elhibázott. Tudniillik, mindkét szélsőséges felfogás a sajátos és általános dialektikus összefüggésének a tagadását jelenti.