Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - CSÁKY PÁL: A Bőgi lányok (novella)
CSÁKY PÁL A Bőgi lányok A három Bőgi lány ott ül a parkban, szorosan egymás mellett, egy pádon. A délutáni forgatagban senki sem törődik velük, az emberhullám körülfolyja őket, érzéketlenül és közömbösen. Senki nem szól hozzájuk, ők se mozdulnak senki felé: a durván gyalult városi pad a mozdulatlanság szigete az őrült zsongásban. A három Bőgi lány egy kis házban él, a város szélén. Nem érintkeznek semmivel, nem érzékelik a valóságot; életük megrekedt valahol, a parttalan történések valamely zátonyán. Egyetlen szórakozásuk, hogy bejárnak a nagy parkba, a város szívébe. Ott aztán megülnek egy pádon, mindig ugyanott, három mozdulatlan, fekete túzok. Egymáshoz sem szólnak, a külvilág zaja is elhal a lábaik előtt. Az emberek nem ismerik őket, ők pedig, mint valamely mese deformált habtündérei, érzéketlenül élik a napok, órák zuhatagát. Pedig a három Bőgi lány rengeteget tudna mesélni, ha megkérdezné őket valaki. — Azok voltak az idők — mondhatná például a legidősebbik —, ^mikor a kedves Lajosommal erre korzózgattunk minden vasárnap délelőtt. Ismerte, kedveském, az én Lajosomat? Férfi volt ám a talpán, igazi férfi, higgye el nekem, kedveském, még ma is könnybe lábad a szemem, ha rágondolok. Fess fiatalember volt az én Lajosom, kackiás kis bajusszal, hűvös eleganciával, ő volt a régi világ megtestesült mintaképe, manapság olyat hiába keres. Már amikor megismerkedtünk, az elragadó eleganciájával hódított meg. Itt történt az is, kedveském, a városi parkban, de mennyire másként nézett ki akkor itt minden! Rendezett volt az egész környék, a vízen hatalmas tavirózsák nyíltak, a patak partját nem betongyűrű szegélyezte, mint most, hanem jegenyék és szomorúfüzek sora, egyszóval nagyon romantikus volt itt minden. Csodálkozik azon, amit mondok, kedveském? Látja, én ilyen megkopott, romantikus felfogású nő vagyok. De, hogy szavamat ne felejtsem, a patak szélén, abban a kis kiszögellésben állt egykor egy teraszos, nagyon elegáns kis vendéglő, nagyszerű konyhával, első osztályú kiszolgálással, emlékszem, sehol halászlevet olyan ízleteset nem tudtak készíteni, mint ott. A főpincér, a Miska is messziről megismert és kisztihandot köszönt, nem lehetett ellenállni az invitálásának. Akkoriban, tudja, kedves, a mama betegeskedett és én csak a papával mehettem ki a városba vagy valamelyik húgommal, de igazán csak nagy ritkán. Akkor este is, emlékszem, éppen a papával jöttünk haza valamelyik előadásról, mert tudja, kedveském, más volt itt akkoriban az élet, egymást érték az előadások, operettek, zenés játékok, ezer szép élmény, bizony, kultúrváros
