Irodalmi Szemle, 1992
1992/6 - KÁLNÁSSY TIBOR: Posztmodernizmus és vizuális költészet (tanulmány)
Posztmodernizmus és vizuális költészet versfoszlányokat. Fontos továbbá az is is, hogy az elemzett „műben” a verbális szövegtöredékek szemantikailag is elrendeződnek, relatíve pontos jelentéseket sugallnak: járda szélén / országos üreg / kis serpenyő-ország zsírja kifröccsén kövér foltjaiból málnabokrok nőnek / asszonynak valók / tüske hímvesszőnek / levelek helyébe fülek kerekülnek / cenzúrázott fülek kerülnek / házkutatás a szemöldök alatt / a föld alatt. Asszociációkat kapcsol össze a kis serpenyő-ország — a serpenyőnek általában két füle van. A fülek (levelek helyébe fülek kerekülnek) a rendőrséget asszociálja, a spiclizést, az örökös „éberséget”. A málnabokrok önmagában pozitív jelentésű szó, de ez is a visszájára fordul; az asszonynak valók / tüske hímvesszőnek szemantikailag szintén negatív értékű. A posztmodernizmusra jellemző hedonizmus itt „orwelli” értelmet nyer, a természetes érzés kihalását a tüske szó érzékelteti. A szarkazmus, a radikális irónia mindent áthat, benne rejlik egyéb kifejezésekben is: országos üreg; kötelező középület; a csendőr (rendőr) joghurttá megalszik (savanyú, megsavanyodott értelemben). Ironikus vagy inkább paradox a házkutatás a szemöldök alatt, azaz az egyeduralomra törő rendszerben már a tekintet is indokot adhat a hatalom kiszolgálóinak, hogy valaki gyanúba essék. Az ínyre tapadó felkiáltójelek az elfojtott, ki nem mondott, de vádoló szavak jelentését hordozza. Mi mármost az ilyen kondenzált kifejezésmód jelentősége? A vizualitás mellett (a 6+7 akár a 13-at is jelentheti, azaz a szám a szerencsétlenséget, a szomorú állapotot fejezi ki szimbólumként vagy metaforaként) főként a szarkazmusnak, az iróniának, a paradoxonnak jut itt fontos szerep. A fül többszörösen ismétlődő metafora, illetve metonímia (serpenyő-ország; fülek), de az állapotokat szinte minden szókép, szóelem, szókapcsolat kifejezi, ugyanakkor meg is fosztja mindattól, ami félelmet gerjeszt. A hatalmi tekintély az irónia és a groteszk képsorozat következtében nevetségessé válik, a gúny szinte pozdorjává töri a félelemérzést. Ami nevetséges, az tudatunkban elveszti félelmetes voltát, tekintélyét. A mosoly, az irónia a leghatásosabb hatalomromboló tényező. Az irodalomban ezt példázza Hašek Švejkje, újabban Milan Kundera (A lét elviselhetetlen könnyűsége, előtte a Tréfa), erről tanúskodnak Bahtyin tanulmányai a középkori francia irodalomról (Rabelais műveiről), de akár más példákat is fel lehetne hozni. Mielőtt Zend Róbert kanadai költő verseinek elemzéséhez fognánk, vissza kell kanyarodnunk a posztmodernizmus fogalmához. Az Egyesült Államokban a posztmodern művészet főleg az ötvenes években virágzott, s mikor ez a hullám Európában is terjedni kezdett (1975), az USA-ban már tanulmányok jelentek meg a poszt-posztmodernizmusról. Azt hiszem, Zend Róbert az amerikai kontinensen végbemenő változásokat is kellőképpen felhasználta, beépítette költészetébe. Képverseiben könnyen kimutatható az antikreacionizmus és a nemzetköziségre való törekvés mind tematikai, mind nyelvi szinten (a kínai fal, a limerick, továbbá az angol magyar versek, illetve makaróni versek vagy az absztrakt költemények tanúsítják ezt).
