Irodalmi Szemle, 1992
1992/6
A TARTALOMBÓL A könyvek, művek, ismeretek nap mint nap zuhognak ránk, s az irodalom „gyomra”: az irodalomtudomány képtelen mindezt megemészteni, feldolgozni, rendszerezni, azaz megközelíthetővé tenni. S aki ma — az irodalom és társadalom között közlekedőedényként működő — irodalomtudatot képes teremteni, annak legalább olyan forró köszönet jár, mint annak, aki az irodalmi művet létrehozza. Tözsér Árpád: Ötödik nekifutás Először egy bárpulton szeretkeztek, majd az Eiffel-torony liftjében, végül egy csónakban a háborgó tengeren. A malacképű férj mindenütt a nyomukban lihegett, amíg egy japán szamuráj le nem döfte. Ezután Anti elutazott a Kremlbe, és felszólította Gorbacsovot, hogy mondjon le. A Kremlből Afrikába vezetett az útja. Lelőtt egy oroszlánt, egy kafferbivalyt, és a Kongó deltájában találkozott Wilsonnal, a vadásszal, Francis Macomberral és Macomber feleségével. Grendel Lajos: Az onirizmus tréfái — 2. A posztmodern szöveg úgynevezett multiplex (átkapcsolásos) csatornákon keresztül közvetít esztétikai értékeket: a vizuális költészet esetében az egyik csatornát például a képzőművészeti kód, a másikat a verbális kód képezheti; fontos szempont itt továbbá, hogy a struktúra helyett a processzualitás részesedik előnyben, azaz a mű nem úgy érdekes, mint egységes, homogén struktúra, hanem mint az alkotás folyamatát, generálását is magába foglaló organizmus, vagyis a szerző valamiképpen magyarázza is a műalkotás létrejöttét (ezért a posztmodernizmus egyik kiindulópontja André Gide Pénzhamisítók című műve). Kálnássy Tibor: Posztmodernizmus és vizuális költészet De bármilyen ellentétpárokat eszel ki a társadalom önmaga meghatározására, végül kiderül, hogy az egyik oldalon mindig az átlagon aluliak megsemmisíthetetlen maffiája van. S ez a maffia gátlástalanul cserélgeti az ideológiai álarcokat. En azt szeretném elérni, hogy az egész társadalom megértse: ez a látszólagos ideológiai harc voltaképpen az értékek harca. Az „átlagon aluliak maffiája” elnyűhetetlen, kényelmesen cserélgeti az ideológiai felöltőket, s az igazi értékek képviselői mindig ellenzékbe és kisebbségbe szorulnak. Azzal vádolják őket, hogy szűk elit kialakítására törekszenek, s az ilyen elitre a nemzetnek nincs szüksége. De minduntalan kiderül, hogy igazában éppen az „elit” ápolja a nemzeti kultúrát, s akkor is, ha nem papol állandóan a nemzetről. Az átlagon aluliak maffiája és a kultúra Szlovákiában — ťubomír Feldek
