Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XI. (esszé)
KULCSÁR FERENC len a legtöbb ember számára? Voltaképpen nem tudunk felelni rá, csak megsejtjük olykor, „kegyelmi” pillanatainkban, hogy bár szeretetre vagyunk „rendelve”, nem vagyunk méltók - e földön semmiképpen sem - az O világot legyőző szeretetének Valóságára. Isten a Fiában úgy jött közénk és úgy is távozott közülünk, mint a hajnalban földre permetező s az első napsugarakkal fölszáradó harmat. Tehát nem úgy és nem abból az irányból, ahogy és ahonnan a győzelmes Megváltót az emberek várták: vakító ragyogásban és leigázó hatalommal. Éppen ez a legnagyobb titka: az ő ragyogása láthatatlan, mert a legmélyebb szeretetben van elrejtve, s szintúgy láthatatlan a hatalma is, mert az igaz szelídségben rejtezik. Nem, ő állhatatos a halálig, aki szidalmaztatván nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, ő az, aki a megrepedezett nádat nem töri el, s a pislogó gyertyabelet nem oltja ki; szava halk, győzelme szelíd. Ezért mondhatja bízvást, hogy ne féljetek, én legyőztem a világot. Azt a világot, amellyel nekünk halálunkig birkóznunk kell. Azt a világot, melyet gyermekkorunkban mint ingyen ajándékot teljességként kapunk, és úgy is élünk meg, félelem nélkül s a beléje vetett teljes, önfeledt hittel, s amelyet később elveszítünk, belezuhanva az idő félelmetes szakadékába. S itt, ebben a csapdában, ebben a szakadékban birkózunk Istennel, ami voltaképpen nem egyéb, mint küzdelem a gyermekkor édenének visszanyeréséért, vágyódás a rettegés nélküli örök, időtlen jelenre, vagyis a tiszta beszédre, a megszenvedett egyszerűségre. Hiszen a legegyszerűbb a legbonyolultabb, mert ő a teljesség, az élet sója. S amit elvesztettünk, „felnőtt” bonyolultságokon át kell újra visszaszereznünk: Istennel birkózva, hogy győztesekként megajándékozzon bennünket a legteljesebb egyszerűséggel, a tiszta beszéddel. Igaza van hát Grendel Lajosnak; az író, az irodalom sorsa sokértelmű és sokrétegű birkózás Istennel. A nyelv örök jelen és örök tudás: a belőle teremtett alkotások, s mindenekelőtt a remekművek mind-mind birkózások; „imádságok” a legteljesebb, ezért a legtelítettebb egyszerűségért, „imádságok”, hogy hiánytalanul belénk, műveinkbe áradjon az élet elérhetetlen, magát mégis felkínáló szépsége, egyszóval „imádságok” a kimondhatatlan kimondásáért. Novella A szépség labirintus. Sokan elindulnak benne, de fele- úton elfáradnak. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe. Ott Isten várja, fölfalja és kiokádja őket. Akkor - e választott kevesek - kijönnek a labirintusból, megállnak a labirintus bejáratában, s az arra jövőket szelíden betessékelik. A biztos pontról Kilenc óra múlva éjfél. Szilveszter éjjele. Dolgozószobám ablakán át belenézek az elképesztően ragyogó téli Napba, s megvakít, hogy perceken át nem látom papírra vetett betűimet. Egy óra múlva pedig már sötétedni kezd, sürvedni, ahogyan földijeim mondják. S egy órával ezelőtt - és életem minden eddigi órájában - arra gondoltam,
