Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XI. (esszé)
KULCSÁR FERENC Nyilvánvaló: a tudat növekedése által az egyre nagyobb minőség felé. Tudod, hogy tudsz, halljuk a mélyünkben, s tudjuk, hogy e belső tudás valamiféle eredendő Jó, amely látóvá tesz bennünket: a lényegünkből szabadság, rendezett világosság árad a világra, az általunk emberivé vált tér-időbe. Ezért van az - tudjuk, hogy tudunk hogy természetéből eredően szellemünknek nincsen rá módja, hogy elfogadja a véget, azaz vég nélkül az elpusztíthatatlan új irányát követi; tehát látó: látja, hogy végtelen tevékenysége mélyén valami abszolút ragyog, ami nélkül már rég elpusztult volna az élet a földön. De nem pusztult el, ellenkezőleg: a történelem folyamán - a pluralitás, az egység és a szellemi energia hatására - a mélyben örök minőségi változáson megy át Valami, a Föld állandóságának, az ember lelkének közvetítésével. S most kell visszatérnünk oda, ahonnan elindultunk: a nacionalizmushoz, amely önmagán túl semmit sem tud, ezért nem több, mint a fejlődés rajzolatainak egyike, olyan megjelenülés, amelyet a mélyünkben ragyogó abszolútum, azaz a megvilágosodás felé törő élet el kell hogy nyeljen mint a kiteljesedést gátló képtelenséget. Mi a nacionalizmus, azon túl, hogy a szellem számára kerékkötő abszurdum? Először is: történelmi képződmény, vagyis a tudatnövekedés egy minőségi foka - egy pont a fejlődésnek, az ember megigazulásának felfelé ívelő tengelyén. És mi a fejlődés maga? Lényegénél fogva nem egyéb, mint az a végtelenül dúló harc, amely során az alkalmasabb túléli az alkalmatlanabbat. Egymás fölé növés a fajok felbukkanása sorrendjében - az emberig. S itt álljunk meg. Álljunk meg, hogy újra és ha lehet, végleg észbe vegyük: az ember nem új faj a teremtés világfáján! Értsük meg jól, ha az lenne, már réges-rég kihalt volna mint elszigeteltség által fejlődő lény, amelyen túllép egy újabb elszigeteltség által fejlődő lény. De erről láthatólag szó sincs! Miért? Mert az ember az életnek egy abszolút új minősége szellem és gondolat. S a gondolat földi megjelenése óta már nem biogenezisről beszélünk, hanem pszichogenezisről: a szellem, a lélek fejlődéséről, a tudat növekedéséről! Ezért az emberrel kapcsolatban fajelméletet emlegetni: végzetes tévedés. íme, a bizonyság: a nacionalizmus egy alacsonyabb szintű tudat; a teljesség felé törő életnek egy közbeeső állapota mind az egyes embernél, mind egy-egy népcsoportnál. Élesebben fogalmazva - és történelembe ágyazva fajelméletről beszélni az emberrel kapcsolatban olyan torzulás, amely kedvezőtlen helyzetben történelmi drámákhoz vezet. Miért? Mert felsőbbrendű élet helyett felsőbbrendű fajról beszél, a minden ember szellemi felsőbbrendűsége helyett egy bizonyos faj (nemzet)
