Irodalmi Szemle, 1992
1992/5 - KULCSÁR FERENC: IMÁDSÁGOK XI. (esszé)
KULCSÁR FERENC IMÁDSÁGOK XI. Tudom, hogy a tudás elnémulás, s mert beszéltkj tudom, hogy még nem tudok Szerző minden gondolat — erőfeszítése végső határán: imádság." Pierre Emmanuel Tudod, hogy tudsz Nacionalizmus Európában: van. Most csak annyit mondjunk, a nacionalizmus önmagán túl semmit sem tud; s ha így van, akkor az önző Európa a vén, mert bölcs tételt nem szolgálta meg; sokkal inkább látszik igaznak, hogy Európa egy serdületlen siheder, olyan vásott kölyök, akiből még minden lehet. Az élet végtelen bonyolultságának tudatában mindig egyszerűségre kell törekednünk, valamiféle etikai világosságra. Igen, mert az Élet, amely a világosság megjelenése után embert szült, hogy célját véghez vigye, túl komoly dolog ahhoz, hogy ne válaszoljunk feltett kérdéseire világosan. Mondjuk hát ki nyugodtan: földi megjelenése óta az élet olyan ívet rajzol térben és időben, amely immár örökre visszafordíthatatlan marad, mert nincs a világon hatalom, amely kielégítené, következésképp kioltaná. Ellenkezőleg: már-már eufórikus mámorban hömpölyög előre, tökéletes közömböséggel minden iránt, ami nem emberi jövő és emberi teljesség. Nem nehéz az életnek e titokzatos leleményességéből felismerni, hogy valami folytán s valamiképp világunk a szabadságra és a szolidaritásra épül. Ma már tudjuk - mindig is tudtuk? -, hogy az ember szemléleti s egyben szerkezeti középpontja is a világnak, méghozzá a létezés ajándéka folytán, minthogy ő az élet fejlődésének a betetőzése, csúcsa. És ezen a „csúcson” valaki - talán önmaga létezésének személyessé váló mélye - így szól az emberhez: Tudod, hogy tudsz, ezért világos számodra - látóvá leszel, vagy elpusztulsz! Mit jelent ez a halálosan komoly sugallat? Azt, hogy tudom: ha bennem az egyetemes életakarat forrt eggyé az évezredek során, továbbá, ha az élővilág egyetlen forrásból, egyetlen világosságból, a világ világosságából fakad, akkor az élet szétválaszthatatlanság a világegyetem szívében, s bennem egy önmagámnál nagyobb valóság van jelen s halad előre. De merre, mi felé?
