Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - TÓTH LÁSZLÓ: Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről (esszé)
Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről adott nyilatkozatában: „...az említett időszak számos esetben éppen a fiatal írók törekvéseit korlátozta. Gondolok itt a Madách-díjra, kiadóbeli és Szemle-beli közlési konfliktusokra, az Iródia felszámolására és sorolhatnám még a dolgokat, amelyekben a fiatalokkal szembeni mélységes bizalmatlanság és gyanakvás nyilvánult meg.” (Szigeti László: A díjazott a díjról. Beszélgetés a Madách-díjas Balla Kálmánnal. Nő, 1989. május 23., 17.1.) Amihez hozzá kell tenni, nem is teljesen alaptalanul, hiszen „akkoriban” már egyre inkább ezekhez a fiatal(abb) írónemzedék(ek)hez fűződtek a bukott társadalmi-politikai rendszerrel szembeni elégedetlenség különféle formákban testet öltő, mind tudatosabb, szervezettebb és erőteljesebb megnyilvánulásai. Az említett alkalomból Balla Kálmán azt is elmondta, hogy a Madách-díj a kellemes meglepetésen túl gondot is okozott neki, mivel „közeli tanúja” volt annak, „hogy milyen konfliktusok és kulisszák mögött lezajló események befolyásolták több esetben a Madách-díj sorsát”. Némi töprengés után azonban mégis úgy döntött, hogy a díjat átveszi, mert „egy visszautasítással nem szabad elmélyíteni a konfliktust, hanem meg kell teremteni a lehetőséget a tisztázásra. Napjainkban talán mód van arra — nyilatkozta 1989 elején —, hogy feltárjuk, mi volt eddig a Madách-díjjal, bár az még nem föltárás, ha kimondjuk: hárman nem vehették át a díjat. Azoknak kell tisztázniuk ezt a kérdést, akik a kulisszák mögött voltak." (Uo.) Nos, erre a tisztázásra — több más esethez hasonlóan — azóta sem került sor, s vitairatában maga Rácz sem nagyon törekedett, s másutt sem igen törekszik rá. Pedig ő aztán igazán a kulisszák mögött volt „akkoriban”, amit — bár mindent megtesz... no nem a dolgok tisztázása, hanem saját maga tisztára mosása érdekében — lényegében ő is elismer (kénytelen elismerni). Vitairatában tisztázhatta volna például, miféle szerencsétlen félreértés, fatális véletlen, személye ellen irányuló alaptalan rosszindulat folytán terjedhetett el „akkoriban”, hogy ő volt, aki a Madách-díj javasoló bizottságában egyik nap hozott, általa (is) jóváhagyott döntést a másik nap a Kulturális Minisztérium illetékeseinél „följelentette”, megfúrta. Mert amennyiben úgy volt, ahogy írja, vagyis hogy az öttagú javasoló bizottság „végső döntésének (...) mindig egyöntetűnek kellett lennie: a Madách-díjra és a jutalmakra felterjesztettek névsorát mind az öt tagnak egybehangzó határozattal kellett aláírnia”, akkor Varga Imre és az én jelölésemen az ő aláírásának is rajta kellett lennie, hiszen a Madách-díj javasoló bizottsági döntésének tudomásom szerint az Irodalmi Alap jegyzőkönyveiben is utánanéző Szigeti László a Ballával készített interjújának bevezetőjében egyértelműen arról beszél, hogy „három esetben az Alap zsűrije által javasolt (kiemelés tőlem — T. L. megj.) Madách-díj nem jutott el az átadásig”.
