Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - TÓTH LÁSZLÓ: Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről (esszé)
TÓTH LÁSZLÓ egyik, Rácz Olivér által is nagyra becsült tagjától — az én Madách-díjamról, továbbá Zalabai Zsiga második Madách-díjáról, valamint a Grendel Lajos jelölése körüli manőverezésekről szóló hírek is. Ez utóbbival kapcsolatban ide tartozik, s valahol mintegy Grendel ironikus társadalom- és világszemléletéhez, gunyoros hangjához, abszurditások iránti fogékonyságához is illeszkedik az az abszurditásnak sem éppen utolsó tény, hogy szlovák és magyar(országi) irodalmi díjaival és kitüntetéseivel ellentétben szűkebb hazájában első három regényének egyikéért sem kapta meg a Madách Imréről elnevezett, legrangosabb — sőt! egyetlen! — csehszlovákiai magyar irodalmi díjat. Mi több, 1989 novembere felé közeledve már eleve az látszott célszerűbbnek, ha Grendel neve eleve föl sem merül a Madách-díjra javasoltak között, illetve ha valahogyan sikerül kibekkelni, hogy Rácz Olivér írásban is véleményezze őt, nehogy ily módon híva fel rá a figyelmet, a bizottságban s a magas hivatalokban ülő (magyar nemzetiségű) jóakarói a jeles prózaíró éppen folyamatban levő szlovák irodalmi díját, illetve kitüntetését is megakadályozzák. Szóval, így volt ez, így éltünk mi akkoriban. S még mielőtt Rácz újólag rám fogná, hogy „rosszul emlékezem”, sietek kijelenteni: e vád elkerülése érdekében a napokban ismét beszéltem ez ügyben azzal az e döntéseknél jelen levő személlyel, akitől annak idején az információimat szereztem, aki — ismerve már Rácz vitairatát is — megnyugtatott, hogy ezúttal sem az én emlékezetem hagyott cserben. Figyelemre méltó egyébként, hogy bár a Napló és töredék...-ben a Madách-díjjal összefüggésben Rácz Olivér nevét nem említettem, az a tény, hogy vitairatában ő maga hozza szóba az ügyet, esetleg arra is utalhat, hogy — jóllehet kijelenti: nem tud arról, „ki és mikor ígért Tóth Lászlónak Madách-díjat” — talán mégiscsak tud valamit a dologról. De arról sem én tehetek, hogy Rácz Olivérről ebben az összefüggésben is megint csak az a hír járta (és járja), hogy nem éppen a Varga Imrét, Zalabait, Grendelt és engem Madách-díjra javaslók oldalán volt „akkoriban” s ideológiai kifogásai is voltak műveinkkel kapcsolatban. A lényegen az sem változtat, hogy vitairatában megpróbálja elkenni a dolgokat és kijelenti: „A Kulturális Minisztérium a javasló bizottságban eltöltött tíz-egynéhány évem alatt talán kétszer változtatta meg az Irodalmi Alapnak a javasló bizottság döntése után felterjesztett előterjesztését." Ez a „talán kétszer” ugyanis az 1980 és 1985 közötti öt-hat esztendőben ugyanis nem kevesebb, mint három (!) alkalmat jelent, s a magas hivatal a döntés megváltoztatásával mindhárom esetben — csodálatos véletlen, ugye? — nemzedékemet, illetve nemzedékemnek a hatalom által nem éppen fenntartások nélkül kedvelt tagjait (Varga Imrét, Zalabai Zsigát s személyemet) sújtotta. Erre, illetve arra, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, s a nyolcvanas évek elején-közepén milyen is volt a fiatal(abb) nemzedék(ek) helyzete/megbecsülése a csehszlovákiai magyar (író)társadalomban, Balla Kálmán is utalt az 1988-as Madách-díj átvétele alkalmából Szigeti Lászlónak
