Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - TÓTH LÁSZLÓ: Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről (esszé)

Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről

Egyébként számomra nem is annyira a tény, mint inkább a módszer volt az igazán megdöbbentő élmény. Az, hogy senki nem tájékoztatott előre a többiek ilyetén szándékáról/döntéséről. Még közvetlenül az értekezlet előtt sem, amelyen közölték, hogy nem szerepelek a következő választási időszakra javasolt vezetőségi tagok névsorában, jóllehet egymásután jattoltak le velem a vezetőség tagjai. Ez alól nem kivétel egykor főszerkesztőm sem, aki ugyancsak nem vette a bátorságot, hogy legalább odavetette volna: hogy hé, haver, hát mi itten erre és erre készülünk, vagy ilyesmi. Vagy talán időnként nekik is szükségük volt a -tömeg- hátterének fedezetére? De nem érdekes, nem fáj (már) ez sem, az eset tanulságát viszont sírig megőrzőm.

Van azonban ellenpéldám is.

Kiebrudalásom után két új taggal gyarapodott a vezetőség: Tőzsér Árpáddal és Zalabai Zsigával. Ők viszont, mielőtt igent mondtak volna a jelölésükre, miként a tisztesség nagykönyvében meg van írva, mindketten felkerestek és megbeszélték velem a dolgot.

Jólesett, köszönöm nekik.

Egy irodalmi díj és vidéke

A Madách-díj. Nemcsak nekem s nemzedékem több tagjának (Varga Imrének, Zalabai Zsigának, Grendel Lajosnak) vannak keserű tapasztalatai a díjjal kapcsolatban. Szeberényi Zoltán is úgy vélekedik — ő 1973-ban nem kapta meg —, hogy „nem mindig aszerint dőlt el a Madách-díj sorsa, hogy valóban volt-e díjazható mű vagy sem” (1.: Tájékoztató 1991, 42.1.). Természetesen ezeket a dolgokat (is) nehéz bizonyítani. Egyszerűen csak rendre kitudódtak ezek is, mint annyi más „akkoriban”. Szerencsére ugyanis a legtöbb helyen — a bíráló bizottságokban nemkülönben — ültek jobb érzésű emberek is, akik egyéb lehetőségek szűkében legalább — akárcsak én a magyar szekcióban — a kulisszák mögött elhangzottak és történtek kiszivárogtatásával igyekeztek az információáramlás és a jó ügy szolgálatára lenni. így tudódott ki — s ki mástól, mint a Madách-díj javasló bizottságának valamelyik tagjától —, hogy a bizottság döntése alapján Varga Imra Boszorkányszombat)át Madách-díjra jelölték. S mivel épp „akkoriban” írtam beszélgetőkönyvem, a Vita és vallomás életrajzi jegyzeteit, rögtön siettem is feltüntetni ennek tényét, jóllehet a döntés jóváhagyása még nem történt meg, s a költő, valamint a Szemle körüli ügyek miatt számítani lehetett annak elutasítására is. Természetesen azzal, hogy ha Imre a díjat netán mégsem kapná meg, a későbbre várható korrektúrában lesz még mód a javításra. Aztán a szöveghez — a könyv felelős szerkesztőjének, Grendel Lajosnak a tudtával és beleegyezésével — mégsem nyúltam, így maradt Varga Imre interjúkötetem életrajzi jegyzeteiben végül mégis Madách-díjas költő. Mert a valóságban naná hogy megfúrták őt! Ugyanígy szivárogtak ki a javasló bizottságból — egyébként többek között annak