Irodalmi Szemle, 1992

1992/4 - TÓTH LÁSZLÓ: Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről (esszé)

Szembenézés, avagy még egyszer a nyolcvanas évekről

tisztségeket és foglalt el olyan pozíciót, amilyeneket betöltött és elfoglalt, mert a tisztségei és a pozíciója alapján joggal feltételezhette, s feltételezheti róla az ember, hogy tudnia kellett (volna) mindenről. Balszerencséjére tehát olyan helyzetben volt, hogy akár tudott a körülötte történő dolgokról, akár nem — egykért!; őt, s csakis őt minősíti. Miként az is, hogy egy rendszer ( s egy töredék/néf)) kitüntetett (kiemelt) írójaként, irodalompolitikusaként, írószövetségi vezetőjeként tudott-e — más kérdés, ha egyszerűen csak nem vett volna tudomást rpla, de ő nem azt írja, hogy „nem is vettem tudomást”, hanem a!zt, hagy vnerft is nagyon tudtam” — valakiről, aki ugyanabban az egyáltalán nem f\agy Irodalomban, miként ő, akkorra már ugyancsak megírt néhány könyvecskét. Valakiről, aki ugyanazon literatúra egyetlen irodalmi folyóiratának szerkesztője volt, s mint ilyennel — közvetve vagy közvetlenül — rendszeresen kapcsolatban kellett lennie vele (akár a formális volta ellenére hébe-korba azért mégiscsak ülésező szerkesztőbizottság elnökeként is). Valakiről,- aki korábban több órás beszélgetést készített vele (ennek magnófelvételét máig őrzöm valahol), s ebből az előző esztendőben vagy negyven flekknyit publikált is az Irodalmi Szemlében, később pedig — ám ugyancsak ;,akkoriban” — a Vita és vallomás című interjúkötetében (mely beszélgetésnek egyes, az anyanyelvről szóló passzusait — ezúttal megint csak az emlékezetemre hagyatkozom — Rácz önálló dolgozatként is megjelentette M Új Szóban). Valakiről, akivel az írószövetség Magyar Szekciójának vezetőségében együtt ülésezett (erre is visszatérek még), akivel együtt tartott előadást a pályakezdő fiatalokról, akinek könyveivel időről időre, a Madách-díj értékelő bizottságának tagjaként (elnökeként?) is találkoznia kellett stb. Stb., stb.

De hát, mondom, nem különösebben zavarnak ezek az (önellentmondások Rácz Olivér vitairatában. Annál inkább sem, mivel van példám arra is amit viszont bizonyítani is lehet —, hogy — afféle dölyfös sasként a pici legyek közül? — a maga (érdek)körein kívül másról sem tudhatott sokat a bizony meglehetősen kicsinyke csehszlovákiai magyar irodalomban. Felületességére példa lehet a cseftszlovákiai magyar irodalom 1981-es terméséről szóló összefoglalója is, melyben Barak László tehetséges első verseskötetét az év prózatermése közé sorolta! (L.: Olivér Rácz: Literárna tvorba maďarských autorov v ČSSR a preklady zo slovenskej a českej beletrie za rok 1981. In: Správy - marec 1982. Bratislava 1982, 96. 1. Hirtelenjében nem tudom előkeresni — nem ér meg annyit —, de emlékezetem szerint ez a szövege változatlan formában magyarul is megjelent valamelyik lapban.) S hogy kiket mi alapján érdemesített Rácz Olivér arra, hogy egyáltalán tudomást vegyen róluk — esztétikai érzékének megbízhatóságát, felkészültségének alaposságát is jellemezve egyúttal —, úgyszintén személyes emlékként él bennem a jelenet, amikor Grendel Lajos Éleslövészet című regényét, mely recepciójával elsőként feszítette igazán szét a csehszlovákiai magyar irodalom egészen addig viszonylag szűkös kereteit; s amelyről a kritika — és meg kell mondani, Rácz Olivérnél nem