Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - KÖBÖLKÚTI JÓZSEF: Novella a titokzatos lázadásról
KÖBÖLKÚTI JÓZSEF A tűzoltók úgy lógtak a létrán, mint karácsonyfán a szaloncukrok. Összedugták a fejüket. Még a sisakjuk is összeért. A daru közelebb húzódott az épülethez. A férfi a kilincsbe kapaszkodva, láthatóan félelem nélkül bámult a mélységbe. A tűzoltóparancsnok többször is felé hajította a kötelet, de a férfi minduntalan elutasította. Közben a törmelék potyogni kezdett már a küszöb alól is. Közben a daru egészen közel hajolt a férfihez. A tagbaszakadt parancsnok kinyújtózótt s megragadta a férfit, hogy az belenyögött. Pár pillanatra a feje fölé emelte, talán győzelmi mámorában, talán csillapíthatatlan dühében, aztán egy „Átkozott fajzatT fölkiáltással átadta a posztoló tűzoltóknak. Az idegen nem hálálkodott, szeme sem rebbent. A még ott strázsálók sorfala közt fáradt, közönyös léptekkel csosszogott végig, s nekivágott a romhalmaz mögött zöldellő rétnek. A parancsnok éppen verejtékes homlokát törölgette nagy szuszogások közepette, amikor a tizedik emelet is a mélybe zuhant. Az idegen hátra sem fordult. Meggörnyedt alakját lassan eltakarta a gomolygó, piszkosszürke porfelhő. A kisfiú tiszteletteljesen virágszirmokat helyezett a mozaikdarabkákra. Temetősdire játszott.
