Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - DISPUTA AZ IRODALMI SZEMLÉBEN Remény és félelem között
DISPUTA AZ IRODALMI SZEMLÉBEN esetünkben egy, a másság jegyeit hordozó nemzeti kisebbségnek — a használt definíció értelmében, csak általánosságban deklarálják az egyenjogúságát, tehát az egyenlőtleneket egyenlőkként kezelik, az csak az asszimiláció hosszútávú, jogilag szentesített végrehajtását jelenti. Elsősorban az értékeket és az érdekeket kell meghatározni. Grendel L. — Olyan szenvedélyesen vitázunk ezekről a kérdésekről már több mint egy órája, hogy Tőzsér Árpád szóhoz sem tudott eddig jutni. Vissza a hagyományokhoz Tőzsér Á. — Nemigen tudtalak követni benneteket. Azt hiszem, túlságosan a közepén kezdtétek a dolgot. Gyurcsík Iván az alapvető emberi értékekkel indította a beszélgetést, de ezekről az emberi alapértékekről többet aztán nem esett szó. Mindjárt arról kezdtetek beszélni, amit körülbelül csak egy óra múlva kellett volna felvetni. Az emberi alapértékek a jónál és a rossznál kezdődnek. De ki tudja, mi a jó, mi a rossz? Nemrégen olvastam a magyar Lettre International-ban Leszek Kolakowskinak egy tanulmányát éppen ezekről az alapvető kérdésekről és Európáról. A filozófus azt fejtegeti, hogy a jót és rosszat racionális érvekkel nem lehet meghatározni. Akkor viszont hogyan döntsük el, hogy választásaink során mi vezéreljen bennünket? Ő egyetlen kiutat lát: visszafordulni a hagyományokhoz, a hagyományok által szentesített életformához. A hagyományok alatt természetesen nem a rövid távú hagyományokat, hanem az emberiség hosszú távú, egyetemes hagyományát érti. Nézete szerint a hagyományok által szentesített életformák és erkölcsi normák jelenthetnek olyan-amilyen eligazodást az életben. A hagyomámy ilyen értelemben azonos a történelemmel és a kultúrával. A kultúrából és történelemből levonható erkölcsi normák lehetnek az életünk tartalmát meghatározó külső koordináták. Ezekről a koordinátákról eddig nem hallottam tőletek, az az érzésem, mindig a formákról, az intézményekről volt szó. Számtalanszor bebizonyosodott már 40 vagy akár 70 <_ /es történelmünk során, hogy mihelyt meg kell tölteni a már rendelkezésünkre álló intézményeket, baj van: nem tudjuk őket feltölteni értékkel. Itt van például az egyetemen a most induló magyar kutatócsoport, négy ember kellene az induláshoz, Zalabai, a tanszékvezető vért izzadt, amíg össze tudta revolverezni a négy embert. A négy ember közül azóta már kettő visszatáncolt. Indulna tehát egy intézmény, de nincs hozzá ember. Nincs tartalom, amivel a kereteket megtöltsük. Ha a Jókai Egyetem megszületett volna már Komáromban, kiváncsi lennék rá, hogyan tudnánk azt is tartalommal, szellemi potenciállal megtölteni. S miért nem képviselünk mi a számunkhoz mért szellemi potenciált? Nem azért-e vajon, mert túl sokat foglakozunk a keretekkel, s túl kévést magunkkal? Tudom, hogy az intézmények fontosak, de az intézményes munkára felkészülni még fontosabb. S ez a felkészülés az egyes ember
