Irodalmi Szemle, 1992
1992/4 - DISPUTA AZ IRODALMI SZEMLÉBEN Remény és félelem között
Remény és félelem között Amennyiben a hatalom asszimilációs politikát folytat, e kérdésekben való megosztottság esetében, az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva felszámolhatja az adott kisebbséget a kisebbség megosztásával, egymás elleni kijátszásával. Itt utalok vissza az érdekek kérdésére, a csoport és a közösségi érdekek közötti diszharmóniára. A hatalom nem szemléli tétlenül a kisebbség szerveződését, ténykedését — beavatkozik a jogok és eszközök korlátozásával, irányított támogatással vagy a támogatás megvonásával stb. A hatalom reagálhat úgy, hogy folklórcsoport szintjén kezelhesse a kisebbséget, megszüntetve a kisebbségi érdekek politikai megjelenítését, például elérhetetlenül magas választási küszöbök beiktatásával, a választó- kerületek kisebbségeket hátrányosan érintő kialakításával stb. Amennyiben nincs elég képzett és megfelelő politikusunk, s az értelmiségiek zöme „kényszerből” politizál, nem mondhatjuk azt, hogy most minden értelmiségi térjen vissza a kulturális értékteremtéshez, s csak ezt követően foglalkozzanak politikával. Véleményem szerint itt most nagyon sok dolgot kell egyidejűleg, párhuzamosan csinálni, s adott az az értelmiség akinek ezeket a feladatokat el kell látnia. A hatalom is „segített” ennek a helyzetnek a kialakításában. Az értelmiségiek árulása helyett én úgy fogalmaznék, hogy nem volt elég bölcs belátás a hatalom holdudvarába került, kisebbséghez tartozó értelmiségiekben, hogy rámutassanak arra — a hatalom igenis kijátsza őket a közös kisebbségi érdekek, az identitás megőrzése szempontjából létfontosságú kérdések terén. Turczel L. — Arra a kijelentésre akarok reagálni, amit Grendel Lajos tett, hogy a tudományos élet hiányosságainak a kiküszöbölésére nem történtek erőfeszítések a mozgalmaink részéről. Ennek ellentmondók, tudniillik a hiányosságok egyik legfontosabb rendezését, a pedagógiai egyetem felállításának a javaslatát, hogyha sután, megfelelő tudományos megalapozottság híján is, de megtették. És ez fontos vívmány lett volna, a hiányok nagy részét, főleg ha perspektivikusan nézzük, megoldotta volna. Persze itt is az összefogás hiányzott. Sajnos, a Szövetségi Gyűlésben az ellenmozgalom részéről eltúlzott ironikus kritika zúdult azokra, akik a javaslattal előálltak. Ilyen elutasító fellépés helyett a javaslat kidolgozását kellett volna közös erőfeszítéssel teljesebbé tenni. Szóval volt ilyen törekvés. S akkor olyan emberek kerültek tisztségekbe, akikben bízni lehetett. Például ott volt Kováč iskolaügyi miniszter. Nem tudom hogy ti hogy voltatok vele, de én a 89 előtti utolsó két-három évben ezt az embert nagyon becsültem, hiszen szamizdatos módon terjedtek azok a tanulmányai, melyekben kipellengérezte a szlovák történeti és irodalmi Svätopluk-rnítoszt és egyéb túlzásokat. Az ezeréves elnyomás mítoszával szemben azt állította, hogy a nemzetiségek magyarosítása csak 1867-ben indult el. Ezen én elképedtem, mert a Két kor mezsgyéjénben, ahol ezzel a kérdéssel foglalkozom, visszamentem 1790-ig, és nemcsak én, hanem Révay István, a kitűnő demográfus is ezt jelölte meg határnak. Azelőtt, a feudalizmusban nem létezett a nemzeti elemnek ilyen előtérbe kerülése, de 1790-től megkezdődött a magyar nyelv
