Irodalmi Szemle, 1992
1992/3 - SZABÓ KÁROLY: Tragédiák és komédiák (krónika)
Tragédiák és komédiák Vándor József főkonzullal, akkor még egy személyben magyar meghatalmazottal én is részt vettem. Az ünnepség egyik szónoka Illés Béla volt, aki elmondotta, hogy ő is részt vett ezen „ősi szlovák város” felszabadításában. Ebédre mi láttuk vendégül. Szemrehányást tettünk nagyképű, a történelmi tényeknek meg nem felelő kijelentéséért. Ma történelmi szükségesség, hogy hízelegjünk nékik — volt a válasz. 13. A feledi vöröskatona Jablánszky bácsi egykor vöröskatona volt, majd Csehszlovákia Kommunista Pártjának harcos aktivistája, vasúti munkás. Sok üldöztetésben volt része 1938 után, amikor is a bécsi döntés Feled községet visszajuttatta Magyarországnak. Annál jobban örült a szovjet hadsereg közeledtének 1944 vége felé, majd a felszabadulásnak. Tavasszal megkezdődött a kommunista párt újjászervezése, de a Kassai Kormányprogram szerint, mivel Feled tiszta magyar lakosságágú község volt, nemzeti bizottság nem alakulhatott. Jablánszky természetesen rögvest munkára jelentkezett a helyi kommunista pártszervezetnél, ahol tekintettel magyar nemzetiségére s kizárólagos magyar tudására, eltanácsolták. Közben megindult a magyarok szisztematikus üldözése, teljes kizárásuk a közéletből, a magyarok vagyonának elkobzása, az iskolák betiltása. Majd megkötötték a magyar — csehszlovák lakosságcsere-egyezményt, s ennek végrehajtására megszervezték a pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Hivatalt. Jablánszky bácsi nem értette meg a dolgokat. Egy ízben felkeresett engem a pozsonyi hivatalban. Elbeszélgettünk. Kifakadt a magyar kormány ellen, s váltig hangoztatta, hogy a szlovákok részéről ez a magyarellenes magatartás onnan ered, hogy bizalmatlanok a magyar kormány revizionista politikája miatt. Különben is itt az önök hivatalában sem találok egyetlen párttagot sem, hát hogyan tudnának elvtársi módon tárgyalni a szlovák elvtársakkal? Elvtársi módon valóban nem — mondottam —, de Jablánszky bácsi, ön tapasztalt vasutas, nemsokára megkezdődik a lakosságcsere, kapcsolódjon be a rakodásirányításba. Mint régi kommunista, eredményesen tudna közreműködni. Addigra azonban a csehszlovák kommunisták a régi magyar fegyvertársakat, elvbarátokat már áttanácsolták Magyarországra, így került át Jablánszky is, ahol az első időben az Akadémia utcai pártközpontban nyert alkalmazást. Emlékezetemből már rég kiszállt Jablánszky bácsi, amikor 1952-ben ismét találkoztunk, mégpedig az Akadémia utcában. Üdvözöltük egymást, de az öregen látszott, hogy nagyon le van törve. Mi baj van Jablánszky bácsi? Talán csak nem beteg? Annál is rosszabb — így ő. — De mégis? Nézze, doktor úr, ezt az életet nem lehet kibírni. Én itt dolgozom a pártközpontban, nem nagy beosztásban. De tudja, ez egy börtön. Az egyik szobából nem mehetünk át a másikba, ebédeltetésnél mindig ugyanazon a
