Irodalmi Szemle, 1992
1992/2 - HIZSNYAN GÉZA: Komámasszony, hol a színház? (színikritika)
Komámasszony, hol a színház? tanácstalanul állok Márton kék, hímzett surca és pávatolla (!) előtt is. Már az évad dramaturgiai tervét nézegetve azt próbáltam megfejteni, mi késztethette a színház vezetését Robert Thomas: Szegény Dániel c. Bűnügyi komédiájának műsorba iktatására?! Maga a darab egy jó ötletre épített, ügyesen megírt történet, komédiának viszont nem eléggé szórakoztató, "közönséghatása” inkább a krimi-történet csattanójában rejlik. Ez a történet viszont — bármennyire biztatja is a színház a közönségét, hogy el ne árulják — krónikusan ismert, hiszen a Magyar Televízióban is legalább kétszer volt látható. A választás tehát nem volt túl szerencsés. Többet ígért a rendező személye. Dezsényi Péter, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja tavaly Steinbeck: Egerek és emberek c. művének színrevitelével példát mutatott színészvezetésből, színpadi munkából, az évad legjobb előadását produkálva a Tháliában. Ha most azt írom: ezúttal csalódást okozott, nem fejeztem ki híven keserűségemet, amit a Szegény Dániel megtekintése után éreztem. A műfaj ugyan "megél” relatív rendezői eszme nélkül is, de szakmai alaposság, pontosság nélkül nem lehet jó előadást produkálni — sőt, elviselhetőt sem nagyon! A bajok már a díszlettel kezdődnek. Azt még csak elfogadnám valahogy, hogy a frontális falon van két minuciózus pontossággal kidolgozott "működő ajtó”, amely a hálószobába vezet (hogy miért van az ablakain rács, az már nehezebben "emészthető”), miközben a fő járások (a bejárat is) sután, oldalról nyílnak, de hogy minek az • ”N” betűs kasírozott, ronda, dísz "nemtudommicsoda” a rivalda fölé függesztve, arra hosszas fejtörés után sem tudtam épkézláb magyarázatot találni. Szintén nem értem a két hálószobaajtó közötti ’’ablak” funkcióját, melyen át valamiféle hegyi tájképre látni, ami az ízlésrombolás határáig giccses és funkciótlan, nem beszélve arról, hogy zavaróak a mögötte megjelenő alakok, akik rögtön utána balról bejönnek, pedig ha a hálószobaajtó tényleg szobában folytatódik, akkor azt bizony meg kellene kerülniük. Lehet, hogy a díszlettel szembeni kifogások ilyen aprólékos felsorolása kukacoskodásnak tűnik, véleményem szerint azért indokolt, mert az átgondoltságnak, pontosságnak, sőt a jóízlésnek is olyan hiányát mutatja, ami az egész előadásra jellemző. Dezsényi Péter rendező ezúttal éppen arról feledkezett meg, ami előző kassai munkájának legfőbb . erénye volt: a színészekkel való aprólékos munkáról, a figurák egyénítéséről, a karakterek (jellemekről a szimpla krimi-komédiában nem beszélhetünk) kidolgozásáról, ábrázolásáról. A színpadon így magukra hagyottnak tűnő színészek téblábol- tak, akik nem voltak képesek színpadi feszültséget létrehozni, emberek közötti viszonyokat ábrázolni. így természetesen "kimarad” a darabban lévő — véleményem szerint — egyetlen színészt próbáló, valóban színházi lehetőség: a történetben szereplő figurák és a történetben ’’játszó” (másokat játszó) alakok kettősségének színészi, színházi ábrázolása. Amit színészi játékként láthattunk, az elszomorító, sőt elkeserítő volt. Dudás Péter a férj szerepében görcsösen igyekezett, az igyekezet pontos célja azonban egész előadás alatt sem derült ki, nem tudtuk meg, milyen is voltaképpen az általa
