Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére
DOKUMENTUM jelentős érdeklődést tanúsított a háború és béke problémái és okai iránt. Egyik fogarasi beszédének gondolatai ma is aktuálisak: „...Fejlődni csak küzdelemmel lehet. De a küzdelem fegyverei nem egyformák. Mért lett az ember a legerősebb? Mert a leghatalmasabb fegyver az ész. És ez a leghatalmasabb fegyver lehet egyúttal a legszelídebb fegyver is... Felhevül- ni, halálba rohanni, tán gyűlöletes életet legszebb halhatatlansággal elcserélni — mint Széchenyi mondja — mi nagy mesterség ez? Melyik magyar ifjú ne volna képes erre? De nálunk ma több és nemesebb hazafiság kell, a munka hazafisága, a szellemi munkáé, amely a legdicsőbb és leghősiesebb dolog a világon. Nem órákig harcolni, esztendőkig dolgozni: ehhez kell férfiú.” (Gál István: Babits béke-írásaiból, Fogarasi beszédei a békéről) És ilyen értelemben okos férfi volt Gál István is. A közép-európai nemzetek kölcsönös közeledésének elérésén fáradozott. Nevével már a két háború közötti időszakban találkoztunk, amikor kutatási területe még nem számított közkedvelt tárgykörnek. Akkor és később is nem egyszer egészen új, sokszor tabuizált témákhoz nyúlt és merész gondolatokhoz jutott el. Gál István dolgozószobája, amely évekig betegszobája is volt, a régi Pest centrumában, a Bölcsészkar és a Pilvax közvetlen közelében, különböző nemzetiségű és korú emberek nézeteinek, eszméinek találkozóhelyét jelentette, ahol számos kutató kapott ösztönzést, biztatást és tanácsot. Mindig újra megcsodáljuk azt a ragyogó tanulmányát, amelyet Wesselényi Miklós 1848-as hagyatékáról a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében c. kétkötetes mű bevezetőjeképpen írt (Erdélyi ritkaságok, Minerva, Kolozsvár). Gál, akit műveltsége eredetileg az angolszász világ kutatására rendelt, figyelmét sohasem egyetlen nemzet és terep kérdéseire irányította. Sőt egyre tágabb összefüggésekben vizsgálta nemzete művelődéstörténetét. Háború előtti és utáni publikációinak egész sora tanúsítja ezt. Közülük a legfontosabbak Magyarország és a Balkán, Magyarország és Kelet-Európa, A magyarság kapcsolatai a szomszéd népekkel címűek. 1938-ban a történelmi-irodalmi szekció elnökeként részt vett a prágai Közép-Európa Kongresszuson. Baráti kapcsola fűzte sok neves szlovák és cseh irodalmárhoz. A harmincas években rendszeres látogatója volt a budapesti csehszlovák kultúrattasé, Anton Straka irodalmi péntekeinek. Itt ismerte meg többek között E. B. Lukáčot, Ján Smreket, Jozef Horát, Vilém Závadát... Gazdag közírói munkásságában központi helyen áll a cseh, szlovák és a magyar irodalom viszonyának problematikája. Szomorú, hogy még mindig kéziratban várja a nyomdafestéket ez a becses és ritka tanulmány- és dokumentumgyűjteménye, amely a XV. századtól öleli fel főleg a cseh-ma- gyar kapcsolatokat. Nemes és igen aktuális kiadói tettnek, gesztusnak számítana, ha valaki minél előbb megjelentetné. Gál István fáradhatatlanul gyűjtötte az ismert vagy kevésbé ismert, de a kultúra szempontjából fontos egyéniségek életének és életművének dokumentumait: Bartók Béláról, Babits Mihályról szóló írásai és komparatisztikai tanulmányai, mint pl. a Palacký — Wesselényi, a Széchenyi and the Czechs? (Studia Slavica Hung. XVIII. 1972) és mások azt bizonyítják, hogy mélyen belelátott az európai történelmi-kulturális összefüggésekbe. Rendszeresen
