Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére
Gál István emlékére publikálta az ismeretlen Babits-dokumentumokat, levélgyűjteményét Babits és Ady legendás barátságáról (Babits Adyról). A Bartóktól Radnótiig című, 1973-ban megjelent fontos könyve azokat a tanulmányait foglalja magában, amelyeket a két háború közti közép-európai kulturális kapcsolatok tárgyában írt. A gyűjtemény bevezető részét a Bartók-elemzések képezik. Az első tanulmány (Bartók Béla és a Kelet-Kö- zép-Európa kutatás kezdetei) jelöli ki és nyújtja a gyűjtemény eszmei koncepcióját. Gál jóvoltából itt jelent meg először Bartók Béla formulája, „a testvérnemzetek”, a magyar írók fontos, 1918. nov. 3-i dokumentumában. Szerkesztői munkásságát ugyancsak nagyra értékeljük: 1934 és 1940 között Budapesten szerkesztette az Apollói, amelynek az európai fasizmus árnyékában betöltött humanizáló szerepe felbecsülhetetlen. Megismertette a magyar olvasót Európa humanista kultúrájával, amelyből kiemelte a minden nemzet számára közös értékeket. Gál élő és aktuális küldetésként, a kor jelszavaként és krédójaként értelmezte a humanizmust. Megfogalmazta a „humanizmus mint erkölcsi felelősség” gondolatát. Az Apolló folyóirat főként a jelen iránt érdeklődött, méghozzá nemcsak az irodalmi, hanem a kultúrpolitikai és az ideológiai jelen iránt is. A rátermett szakemberek tollából származó szociográfiai tanulmányok mellett Európa új lehetőségeiről szóló lényegbevágó értekezéseket is közölt (pl. Th. Mann: Európa és a humanizmus; Márai Sándor Humanizmus; Halász Gábor: A humanista hadvezér). A korabeli visszhang alapján megállapíthatjuk, hogy a legjobbak már akkor tudatosították, milyen jelentős volt a maga korában az Apollo. Pl. Szalatnai Rezső „a virtuális humanizmus iskoláját” üdvözli benne (Magyar Figyelő, Pozsony 1935), Balogh Edgár pedig a „kincskereső magyar humanizmust” (Korunk, 1937). Sándor László a keresés bátorságára figyel föl benne (A dunai népek együttműködésének kérdése, Korunk, 1935)... A legkimerítőbben azonban Bóka László, a munkatárs értékelte az Apollo szempontjából Gál István jelentőségét. Kijelentette, hogy az Apollo azért született, mert egyeüen olyan folyóirat sem létezett, amely befogadta volna a fiatalokat, s mert akadt egy ember, aki utolsó garasát is arra áldozta, hogy a folyóirat megjelenjék. Ez az ember Gál István volt. Nagyvonalú ember volt, nem ismerte az emberi viszálykodás, az intrika, a rivalitás kicsinyességét. Észrevédenül, csöndben dolgozott, de mindig kitartóan követte célját: más nemzetek megismerésével hozzájárulni a nemzeti önmegismeréshez. Utolsó (1982. május 18-án kelt) levelében élénk érdeklődéssel azt írja: „Úgy hallottam, hogy a múlt hónapban megjelent Babits Halálfiai c. regényének szlovák fordítása. Nagyon kérlek, szerezz nekem ebből példányt, mert ennek a szerb fordítása is megvan... Mondd meg a Madách Kiadónak, hogy ha a csehszlovákiai magyar írókkal készített interjúkötetet elküldik nekem, írok arról is. "Sajnos, ez az írás már nem született. Csupán az a tudat vigasztal bennünket, hogy hagyatéka gondos, de nem tolakodó kezekben van. Remélni szeretnénk, hogy mégis akad Gál István kettős jubileuma ürügyén okos és merész „férfiú", aki véghez tudná vinni az eddig publikálatlan, izgalmas írásainak kiadását. A közép-európai föderáció gondolatának hívei ezzel még adósak maradtak Gál István emlékének.
