Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére
Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai ni, hogy az államfordulat után is Kassán tanított, s 1922-ben a Kassai Napló június 15-i számában közölt Zrínyi ünneplése körül című cikkéért elbocsájtották állásából. Ezután — Fábryhoz és Kázmér Ernőhöz hasonlóan — szabad íróként működött, s főleg a Kassai Naplóban és a Tűzben publikált. A Kassai Naplótól monográfiát írt Gyüre Lajos a szerzői bibliográfiában 24 verset, 10 versfordítást, 14 publicisztikai cikket és 14 kritikát mutat ki nála. Verseket többek közt Alfred de Vignytől, Eduard Mörikétől, Heinétől, Franz Werfeltől, Th. Síromtól, Conrad Ferdinand Meyertől, Ivan Golltól és Svetozár Húrban Vajanskytől fordított, s a kritikáihoz-recenzióihoz a hazai írók közül szinte kivétel nélkül az igényesek, perspektivikusok műveit választotta ki (Vozári Dezső, Márai Sándor, Győry Dezső, Antal Sándor, Szenes Erzsi, Simándy Pál). Ez a válogató eljárás összhangban volt kritikai magatartásával. A kisebbségi irodalom kezdő éveiben a pajtáskritika uralkodott, s az obejktív elemző bíráló fehér hollónak számított. A híres esztétikai krédóját meghirdető Fábry Zoltán mellett Komlós volt az egyik legelszántabb fehér holló, s ő — Fábryval ellentétben — az objektív kritikához mindig hű maradt. Az elharapózott dilettantizmus ellen ő is fellépett, s írónak lenni című cikkében könyörtelen megállapításokat Nincs könnyebb, mint Szlo- venszkón magyar íróvá avanzsálni. Ha két versedet leközölte valamelyik napilap, már fel vagy véve az írók kataszterébe. Ha két cikked megjelent valahol, már jogod van küzdeni a dilettantizmus ellen." (Kassai Napló, 1924. V. 11.) Komlós utolsó mondata nagyon jellemző és nagyon komikus (vagy inkább tragikomikus) helyzetre utal. Arra, hogy a dilettantizmus elleni harcba dilettáns írók is bekapcsolódtak. így volt ez abban a vitában is, amelyet a Kassai Napló hasábjain Tamás Mihály 1922 áprilisában Szubjektív jegyzetek az irodalmi dilettantizmusról és egyebekről című cikkével indított el. Ebben a vitában Komlós három cikkel vett részt, s végül a vitát a dilettáns írók diszkreditálták. Akkortájban történt az is, hogy Fábry a dilettánsok ellen tüzelő Holló Ferencet hétpróbás dilettánsként leplezte le. (Lásd: Kúria, kvaterka, kultúra, 75-77. 1.) Komlós legigényesebb kritikai írásai a Tűz folyóiratban jelentek meg, s közülök a Szabó Dezsőről írt tanulmány hatalmas feltűnést keltett. A feltűnés oka pedig az volt, hogy Szabó Dezső antiszemitizmusa azokban az években kulminált, s íme egy zsidó származású író nagy respektussal ír róla. Az ilyen reagálásokat a kritikus előre érezte, s terjedelmes tanulmányát így kezdte:,,De azért mégis: ha ő írja is a legtajtékozóbban ostoba vezércikkeket, ha rosszhiszemű is mint politikus, ha gonosz is mint ember, egyike az új magyar irodalom egy-két heroikus alakjának. ” a tanulmányzáró mondatok is hasonló hangnemben íródtak: „A barátaim majd árulásnak fogják találni, hogy ennyi elismeréssel hajtom meg a lobogómat az ellenség előtt. De mégis: nem tudom eltagadni, hogy mennyi kérdés megvilágosodását, mennyi termékeny csírát és mennyi gyönyörűséget köszönök Szabó Dezsőnek. Az én individualizmusomnak ez a tragikus tárgyilagosság a betegsége. ” (Szabó Dezső, Tűz, 1922,1-2-3. összevont sz.)
