Irodalmi Szemle, 1992
1992/12 - DOKUMENTUM - Komlós Aladár szlovákiai pályakezdése és későbbi irodalmi kapcsolatai Gál István emlékére
DOKUMENTUM Ezek a „mégis” kijelentések Komlós szilárdan objektív kritikai magatartását fényesen bizonyítják, de azért ne gondolja senki, hogy mértéktelenül dicsérte Szabót. Tanulmányait mélyen és sok oldaról boncolta, és számos ellentmondást, egymással szöges ellentétben álló hatásokat látott bennük. Szépprózájából — a nagy elismerés mellett csipetnyi iróniával is — a szimbolikus-allegorikus elbeszéléseket s meséket emelte ki. „A szimbolikus mese Szabó Dezső leglelkeszerintebb formája — írta. —A Napló és elbeszélések című kötetének első ciklusában vannak az ő legszebb írásai. Líra, humor, filozófia és fantasztikum mélységesen eredeti és mégis szívhez szóló vegyülékei e mesék. A hősük mindig egy: már ismerősünk: az individualizmus betegségéből a boldogság felé kereső újfajta Faust, Szabó Dezső. ” A regényeit, köztük az akkor legismertebbet: az Elsodort falut több fogyatékosságában marasztalta el. Szerinte a regényíró Szabónak nincs realisztikus megfigyelő képessége és fantáziája: „A világ nem egyéni képzetekben, hanem fogalmakban él a lelkében. Túlságosan érzelmi hajlandóságú ember lévén a látásaiból azonnal kiabsztrahálja az általános érvényüt, s elhagyja az esetlegest. Innen van, hogy Szabó mindig félszeg, mikor realisztikus akar lenni. A hősei nemcsak jóból- rosszból összetett emberek, hanem egy-egy tulajdonság megszemélyesítői; de aztán végletesen azok, szinte fogalmi tisztaságban. Ezért hatnak aztán oly mechanikusan, gépiesen, mintha egyetlen csavar járna bennük. Ezért oly valószínűtlenek és a karikatúra felé hajlók.” A negatív megállapítások után jönnek aztán az elragadtatott kiemelések: „Ha nincs is Szabónak realisztikus fantáziája, annál rendkívülibb lírai képzelete van. Embereket és dolgokat nem tud szemléltetni, de csodálatosan tud hangulatokat éreztetni. Meséiben miduntalan zsoltárszerű részeket iktat be: ezek a legszebb magyar szabadversek tartalmuk mélysége és színes, szellemes, szuggesztív kifejező erejük által. És páratlan érzékenységgel tudja kihallgatni a tárgyak és a természet rejtett zsongásait. Hegyek nekem érzelmek, mondta Byron. De Szabó Dezső több joggal mondhatná. Neki minden érzelem, mégpedig kettős értelemben: minden érzelmet kelt benne és mindent érez maga is... S nincs képzeletének olyan rezzenése, amelyet a stílusa ne tükrözne. Nincs az övénél élőbb stílus. Mert míg a legtöbb ember, még a legtöbb író is készen kapja a nyelv sablonjait, s e rég megfagyott kifejezésekbe próbálja tölteni a látását: Szabó a nyelvteremtők fajtájához tartozik, akiknek minden mondatán a nyelvszületés csodálatos pillanatait figyelhetjük meg. Néha bőbeszédű, néha szónoki, néha fárasztó ez a stílus, amely a legegyszerűbb dolgok megnevezésénél is villámokat szórva és mennydörögve, mintha ki akarná forgatni sarkaiból a világot, de többnyire a maga tűzijátékos színességében, lihegő élőségében a romantikus prózának legszebb példája a magyar irodalomban (a másik végletnek: a féken tartott, finoman kiegyensúlyozott klasszikus prózának legszebb példája a Babits-esszé stílusa). " A fenti idézetekből látni lehet, hogy Komlós már nálunk és 1922-ben mély és összetett elemző erudícióval rendelkezett, s ezt a képességét
