Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - ARCHLEB GÁLY TAMARA: A művészet mint közös nyelv?!
A művészet mint közös nyelv?! performance-okat a valódi rítussal elsősorban az aktus megtörténésének „visszavonhatatlansága” (Rudolf Schechner) köti össze. Velük szemben a romániai magyar Boné Rudolf a Kanadában élő cseh Callon Zukowski (de részben a Karlovy Vary-i Milan Kozelka is) a felsorolt eszközök alkalmazásával ugyan, de — nézetem szerint — a mártírkodás és a show határán mozogtak. A helyi Mészáros Ottó performance-a alatt pedig — a szerző és előadó fokozatosan legalább 30 tojást tört szét egy üvegtáblán — egy nézőhöz hasonlóan nekem is az jutott eszembe, hogy kár a tojásokért. Igaz, a dolog nem volt öncélú. Szervesen kapcsolódott a performer eddigi humoros előadásainak sorához, melyekben filozofikusan a hasonlóság és különbözőség relativizmusának kérdései fölött elmélkedett. (Megjegyzem, az akció fontos részét alkotó kísérőszöveget nem ártott volna szlovákul tökéletesebben előkészíteni.) A meztelenre vetkőzés — néhány kivételtől eltekintve (S. Shimoda, Kovács /.) — üres exhibicionizmus maradt. Figyelemreméltó, szimptomatikus tünet: szinte kizárólag férfiak vetkőztek! (Igaz, nő-performer kevés van.) A magyarországi Kovács István ezzel szemben — mint már nemegyszer — mezítelenségével az embernek a természethez való (ön)pusztító viszonyát demonstrálta. Ezen a fesztiválon azonban nemcsak performance-ok voltak láthatók; a kísérleti (alternatív) művészet más ágazatai is képviselve voltak, így a zene, a mozgás, a bábjátszás, a vizuális és hangköltészet, a video stb. Számomra talán a legmegragadóbb a párizsi (de amerikai származású) Torn Johnson, a minimalista zenész és zeneszerző fellépése volt. Akusztikus (hang-) verseket adott elő több nyelven: a négy világnyelven kívül olaszul, magyarul, baszkul, sőt egy szenegáli, ún. Donala nyelven is. Hihetetlen, milyen zenei hatást ért el a hét szám végtelenül gazdag, ritmikus variációjával. Johnson, akinek J. Cage, a híres amerikai zeneszerző az egyik mintaképe, főleg Németországban ismert. Felesége, a spanyol származású Esther Ferrer (aki nem hajlandó semmilyen nemzetiségűnek vallani magát), ugyancsak minimal-művészettel foglalkozik. Érsekújváron Tableau vivant (Élőkép) címmel mutatott be előadást. A spanyol nők hagyományához kapcsolódva egyre nagyobb képrámákat tett a fejére, s beléjük különféle tárgyakat (almát, virágcsokrot, műpéniszt stb.) rakott. Egy percig mozdulatlanul tartotta őket, majd sorban egymás mögé a földre rakta. Beszélgetésünk során elárulta, hogy számára a közönség is szereplő, szívesen fogadja a legváratlanabb reakciókat, s magát nemegyszer nézőnek tartja. A pozsonyi Július Koller produkciója szerintem a legjobbak közé tartozott. A konceptuális művészettől a vizuális költészeten keresztül egészen a „politkunst” sajátos formájáig (mellyel a művész a 60-as évek óta folyamatosan s egyáltalán nem sekélyesen az aktuális társadalmi eseményekre reagál) mindent magába foglalt. A szerző — mint már nemegyszer — készülő művét ezúttal is nagy, jelképes hálóba fogva, a (cseh?)szlovák trikolór színeivel az EMANCIPATION, IDENTIFICATION, VISUALISATION szavak (vagyis a hazai politikai élet legjellegzetesebb szavainak) betűit
