Irodalmi Szemle, 1992
1992/11 - SZIMPÓZIUM - Avantgárd, posztmodern, transzavantgárd
SZIMPÓZIUM Tőzsér Árpád: Egyszer egy interjúdban azt olvastam, hogy az architektúrának kulcsszáma a „pi”, a Ludolf-féle szám. Arról ugyan nincs elképzelésem, hogy miért, de érdekelne, hogy mennyiben meghatározó a jelenléte a verseidben? Bujdosó Alpár: A „pi", az egyiptomi és a görög kultúra szent száma volt, és az építészben ugyanúgy használjuk, mint a reneszánsz művészetben az aranymetszést. Minden kultúrának van kedvenc száma, pl. ez a „pi” vagy a 2, és én ezeket szívesen átveszem, mert közel érzem gondolkodásomat ezen kultúrák gondolkodásmódjához. Tőzsér Árpád: Jó lenne, ha szólnánk még pár szót Juhász R. József közeljövőben megjelenő Van még valami! című kötetéről is. Én nagyon fontos könyvnek tartom. Papp Tibornál láttam először még korrektúrában, azaz lapokra szedve. S így még a lapok tetszés szerinti sorrendje is adott neki egyfajta pluszt. Ez a könyv külsőleg, nyomdatechnikailag, a grafikai megoldásokat tekintve egészen új a szlovákiai magyar irodalomban s a magyar irodalom egyetemében egyaránt. Juhász R. József: A könyv három részből áll, az első rész tulajdonképpen szövegirodalom, a második része vizuális irodalom, a harmadik pedig dokumetáció jellegű, a performance-aim anyagát és különböző kiállításokon szereplő munkáimat tartalmazza. Az utolsó részt jegyzetekkel fogom ellátni, de sajnos, korántsem lesz olyan, mint élőben. A borítótól az utolsó oldalig mindent magam terveztem számítógépen. A könyv a Kalligram Kiadó és a Magyar Műhely közös kiadványa lesz. Úgy érzem ugyanis, hogy a Magyar Műhely eszmei köréhez tartozom, és mindenképpen velük közösen akartam megjelentetni a könyvemet. Bujdosó Alpár: Valóban, az ilyen könyvnél fontos, hogy mindent a szerző csináljon, kezdve az ötlet megszületésétől egészen a megvalósításig. Juhász nemcsak könyv formájában, hanem performance-aiban is megvalósítja ars poeticáját. S ez a „munkamegosztás” újabb szintézismotívum lehet számára. Mindenesetre állítom, hogy ilyen könyvet kizárólag saját szedéssel lehet „megírni". Tőzsér Árpád: A kötet „belső üzenetét” tekintve: míg Bujdosónál a természetet érzem valamiféle protoalapanyagnak, addig itt a közép-európai létezés tűnik elrugaszkodási pallónak. A közép-európai és kisebbségi lét az az archeopteryx, amelynek bőrét, tollazatát levetve kerül a költő a „mindent lehet” játékos dimenziójába, ha úgy tetszik, a szabadság kegyelmébe. De érdekes módon az elrugaszkodásával, a vedléssel a levetett állapot is más dimenzióbam valahová a mitológiák világába emelődik. S ezt az átváltozást főleg a vizuális költészet eszközei materializálják.
