Irodalmi Szemle, 1992

1992/2 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN: Az idő garabonciása (köszöntő)

SZEBERÉNYI ZOLTÁN egyszerűségre törekvés stb. követelményétől. Sikerük elkerülnie azonban a túlzásokat, még az akkoriban elmaradhatatlan népi elkötelezettségű ars poétikájában is inkább a szépség, mint a harcosság dominál: Szépet írni — ez is művészet —, de úgy, hogy mindenki megértse. Tanítani még szebbre a népet, az legyen előtted a mérce. Egyike volt azoknak, akiket az első antológiák nyomán — Új hajtások (1953); Három fiatal költő (1954) — Fábry távlatos költői tehetségként üdvözölt. A hang őszintesége, a közéleti görcsök hiánya, életképeinek, főként természeti képeinek plaszticitása, művészi kidolgozottsága, élményi ereje ragadta meg. Ő idézte először példaként Az erdőben című négysoro­sát, ami sokáig minden Ozsvalddal foglalkozó írásban szerepelt. A fiatal költő hamar túltette magát a pályakezdés nehézségein, az első sikerek, a Fábrytól és másoktól kapott biztatás után szinte töretlenül ível felfelé költői pályája. Munkásságának első jelentősebb eredményeket felmutató szakasza a fejlődési jellemzők, a költői magatartás és célkitűzések, az ihlető témák és költői eszközök változásai alapján 1954 és 1969 közé tehető, s lényegében az első válogatott kötetének megjelenéséig tart. Ez a pályaszakasz, kisebb ingadozásoktól eltekintve, meglepően kiegyen­súlyozott, nagyobb kitérőktől, zökkenőktől mentes, szinte araszoló bizton­ságú fejlődést és egyenletes költői teljesítményt mutat, amely bár folyamatosan izmosodik és mélyül, de szemléletében és műfajaiban döntően nem változik. A hasonló vershelyzetek, érzéstömbök, formai megoldások már-már egyhangú ismétlődésébe a derűs és borús hangulatok, a vidám és sötét színek váltakozása viszi a legtöbb változatosságot. Költői ihletének legfőbb forrása ebben az időszakban is az emlékezés és a meditáció. A gyermekkor idejére, az elhagyott és ritkán látott szülőföld tájaira, az egykori falu embereire, a háborús eseményekre való visszatekin­tés jellemzi költészetét, a szegénysors emlékképeinek lírai felidézése visszafogott vallomásokban, bensőségesen, gyöngédséggel, tűnődve, egy­szerű eszközökkel, a közvetlenség formáiban. Legjobb verseinek jellemző tónusa a halk megrendültség, a csendes tűnődés a világ dolgai felett, szomorkás meditáció a múló idő kérlelhetetlenségén. Mégsem múltközpon­tú, magánjellegű líra ez, erős szálakkal kötődik nemzetiségi létünk mindennapjaihoz csakúgy, mint az emberiség legégetőbb gondjaihoz. Méltó helyet kapnak benne a lírai hős jelenbeli élményei. A faluról városba szakadt értelmiségi reflexiói a gyorsan változó világ eseményeire. Különö­sen a szereplírát kultiválja, az álcázott önjellemzést, a rejtjeles vallomásokat, a történelmi, irodalmi és mitológiai alakok mögül sugárzott lírai üzeneteket, melyek — akár a mesehősök vagy a népdalok lírai hősei — általános érvényűek, így sokakra jellemző közérzet és érzelemvilág kifejezői. Költői sugalmait a kulturált és jól kezelt versformák és kifejezőeszközök többnyire beszédesen, néha jelzésszerűen vagy bújtatottan, de az alkotói élményhely­

Next

/
Oldalképek
Tartalom