Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - KRÓNIKA
KRÓNIKA KIRÁLY-ELV A KORTÁRS AUGUSZTUSI SZÁMÁBAN — A Kortárs ez év augusztusi számát (a Magyar írók I. Világtalálkozója alkalmából) szinte teljes egészében „határon túli” magyar íróknak szentelte a folyóirat szerkesztősége. (A„határon túli”-t befogó idézőjelek magyarázata: ez a kifejezés is zavaró, mint ahogy szinte minden jelzőnk az, amely a magyarságnak és irodalmának földrajzi megosztottságára utal. Pozsonyból vagy Kolozsvárról nézve természetesen a budapesti író a „határon túli”!) Tolnai Ottó, Czigány Lóránt, Lászlóffy Aladár, Grendel Lajos, Farnbauer Gábor, Ke- menes Géfin László — csupa jól csengő név. Mintha a szerkesztők azt az elvet vallanák, amelyet először — ha jól tudom — Király István fogalmazott meg (Adyval kapcsolatban), s amely szerint a peremmagyarság írói mindig is újítólag hatottak a magyar irodalom egyetemére: a szám azoknak a „határon túli” szerzőknek a műveit tartalmazza, akik már kellőképpen bizonyították irodalomújító ambícióikat. S a peremmagyarság szerzőinek ezt a fajta újító törekvését igazolják a számban az olyan írások is, mint például a Tolnai Ottó Wilhelm-dalokjárói és Árvacsáthféról, Grendel Lajos Einstein harangjai című új regényéről vagy Farnbauer Gábor Az ibolya illata című rendhagyó műfajú szövegéről szóló recenziók. De egy megjegyzés ez utóbbi névsorhoz: ha jól ítélem meg a kritikai front helyzetét, Grendel újításait hamarosan vitatni fogják. Az elmúlt néhány hónapban olyan irodalomkritikai tekintélyek állították szerzőnk legújabb regényeiről, hogy azok tulajdon- képpé visszalépések, mint Radnóti Sándor, Szirák Péter s közvetve Kulcsár Szabó Ernő. A szóban forgó Xor/árs-számban viszont Balasa Péter a lényeget tekintve más véleményen van, mint felsorolt kollégái (s azért csak a lényeget tekintve, mert ő is beszél „Grendel előtt álló feladatokról" „hiányokról”): az Einstein harangjait „kiváló novelliszti- kus füzérből álló regénynek" s „egy friss legenda még frissebb leleplezésének” mondja. (Azok számára, akik még nem olvasták a könyvet: a 89-es fordulat a témája!) Mindenesetre ha a mai kritikai irodalom tekintélyei Grendel új könyveit értékelve valóban összecsapnak, akkor ez is a Királyelv helyességét igazolja, mert az irodalomban vitát provokálni, az már önmagában is egyfajta újítás. A Kortárs recenzióihoz és a Grendel- problémához itt én a magam részéről csak annyit kívánok hozzátenni, hogy a Thésze- usz és a fekete özvegy s az Einstein harangjai a korábbi Grendel-regényekhez viszonyítva valóban túlságosan egy-igazsá- gúaknak tűnnek. Továbbá (s részben témát váltva): az Éleslövészet és a Galeri ragyogó kontextuális etikáját most mintha Az ibolya illata fiatal szerzője művelné. Diametrálisan más eszközökkel ugyan, de legalább annyira hatásosan. Apropó: Az ibolya illata! Szegedy-Ma- szák Mihály Farnbauer Gábor könyvéről szóló reflexiójának minden kifejezése találó, pontos. (Kár, hogy maga az írás kicsit „lebegő", kevéssé a konkrét szöveghez kötött.) S nagy megelégedésemre szolgál, hogy végül Szegedy-Maszák is oda futtatja ki fejtegetését, ahová hónapokkal ezelőtt én jutottam egy Farnbauer szövegeit elemző jegyzetemben: "az abszolút végtelen létezőhöz Akkor én ezt írtam Farnbauer Fantaz- máiróh „Az első füzet vége felé olvashatjuk: »Ha nincs Isten, akkor mindent szabad, csak nem lehet megmozdulnia Nem tudom, hívő-e a Fantazmák költője, az viszont biztos, hogy aki roppant költői energiával megépített szám-nyelv konstrukcióját képes verseseménynek érezni, s legalább részben megkísérli elsajátítani, az a valaki — miután előbb felhagyott magával — »sen - ki- mivoltából a metafizikai -Mindenki*, azaz Isten irányában mozdul el". Szegedy- Maszák pedig így fejezi be Az ibolya illatá - ról szóló írását: „...a kulcsfontosságú mondat évezredes hagyományhoz irányítja vissza az olvasót: -Ha nincs Isten, akkor mindent szabad, csak nem lehet megmozdulni Persze végül is minden igazi műalkotásnak az „abszolút végtelen létező” a tárgya, csak az azonosítása nehéz. (tör)
