Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - KRÓNIKA
A KALLIGRAM A KORTARSBAN — A Kortárs ez év júliusi számában Kis Péntek Imre rövid ismertetést közöl az 1992 júniusától létező Kalligramr6\. Az új folyóirat bemutatkozó számának kiemelkedő írásai közé a recenzió szerzője elsősorban az informatív jellegű anyagokat (Josef Alan tanulmányát, valamint a Karol Wlachovskýval készített interjút) sorolja. Dicséretesnek tartja azt a lap számára magától értetődő szerkesztői elgondolást, hogy az egész magyar nyelvterület alkotóinak megszólalási lehetőséget biztosít. Erről tanúskodnak az olyan szerzők tollából származó írások, mint Esterházy Péter, Döbrentei Kornél, Géczi János vagy Monoszlóy Dezső. Hazai alkotóink munkái közül Kulcsár Ferenc verseit és Talamon Alfonz regényrészletét profi művekként említi. Grendel Lajos novelláját viszont meglepő módon az „ókonzervatív” jelzővel illeti, s a szám leghagyományosabb írásának tekinti. Figyelemre méltónak tartja továbbá, hogy az autonóm irodalom felé orientálódó Kallig- ram (lásd: Farnbauer gondolatregényét, Juhász R. József „félvizuális” kompozícióit stb.) szakítani óhajt mindenfajta irodalmi pragmatizmussal. Az első számra Kis Péntek szerint erőteljes belterjesség nyomja rá bélyegét, „...a szerkesztők a bemutatkozó számmal jószerével átestek a ló túlsó oldalára: ennyire ezoterikus, nehezen követhető művekkel még csak sokkolni sem lehet igazán, hát még értő közönséget teremteni és rendszeres kapcsolatot tartani vele”— írja. Még Hizsnyai öniróniával is gazdagon fűszerezett esszéje, a Szalonkázás sem nyújt Kis Péntek számára elegendő támpontot a belterjesség (legalább részbeni) fölszámolásához. Mészáros András kitűnő és eredeti gondolatokat tartalmazó Weininger-tanulmányából hiányolja a Monarchia „Untergangsgefühf-jéről folyó vitába való bekapcsolódást, legalábbis annak valamiféle jelenlétét. Összegezve, Kis Péntek kijelenti: „...mert hiába alcím a Művészet—Gondolat, s hiába a megannyi intellektuális ihletésre valló írás, a Kalligram most még nem tud kellő súlyt adni a gondolatainak. ” És ez sajnos, alaposan szem ügyre véve és áttanulmányozva az írások tömkelegét, igaznak tűnik. Azt pedig, hogy a már-már futótűzként terjedő Kalligram-mítosz szándékos megkérdőjelezéséről lenne szó, kétlem. Kis Péntek reálisan méri fel az erőviszonyokat, mindennemű elfogultság (ami a határokon túli magyar irodalom megítélőit egyébként gyakran jellemzi) nélkül, vitatkozni talán csak egyetlen kérdésben lenne érdemes vele: Grendel ügyében. A furcsa nevű Kalligramnak pedig (merthogy ez a szó nyelvünkben ismeretlen, hacsak nem a „kalligramma" szó kurtíttatott meg ilyen furcsán) egyelőre sikeres munkát, népes olvasótábort kívánunk, s csatlakozva Kis Péntekhez, kíváncsian várjuk a folytatást, a következő számokat. (-C9-) CSEH ÍRÓK A FÖDERÁCIÓRÓL — A Kultúrny život július 30-i száma neves cseh személyiségek (Jifí Kolár, Karel šik - tánc, Karel Pecka, Ludtrik Vacultk, Vladimír Kar fik, Ivan Wernisch, Jan Lopatka, Sergej Machonin, Premysl Rut, Dušan Karpatský, Vratislav Farber, Jirí Cieslar, Miroslav Klomínek és Milan Jungmann) álláspontját ismerteti a csehszlovák föderációval kapcsolatban. Az álláspontjukat eredetileg a Literárni novinyban közlő alkotók a csehszlovák állam létrejöttét tulajdonképpen a cseh nemzeti újjászületés zárófejezetének tekintik, s azt a tényt, hogy a szlovákság most elfordul tőlük, azzal indokolják, hogy a szlovák nemzeti öntudat kialakításához eddig még nem adatot meg minden feltétel. Épp ezért a szétválás lehetősége szerintük egyik féltől sem tagadható meg. Amennyiben világossá válik, hogy Szlovákia lesz az az országrész, mely kilép a föderációból, s Csehország mint utódállam szerepel majd a világ színe előtt, a cseh vezetés kötelességének érzi, hogy — utódállam lévén — magára vállaljon minden eddig megkötött szerződést és kötelezettségeit maradéktalanul teljesítse. A megcsonkult ország parlamentje kicsinyes anyagi, erkölcsi és nemzetiségi viták helyett főként az ország gazdasági helyzetére kíván összpontosítani. S hogy mi lenne a történelmi Cseh- és Morvaország területén élő szlovákság sorsa? Az új államalakulat természetesen továbbra is befogadná a szlovák kultúrát, nyitva állna a szlovák művészek, diákok és dolgozók előtt. A két nyelv egyenjogúságát mi sem hirdeti majd jobban, minthoggy a megcsonkult ország továbbra is Csehszlovákia néven kíván szerepelni mind a térképen, mind a világpolitikában. Sőt a Csehszlovákia elnevezés még egy esetleges újraegyesülést is föltételez... (*)
