Irodalmi Szemle, 1992
1992/9 - DOKUMENTUM - SZARKA LÁSZLÓ: A magyar politikai közvélemény Csehszlovákia-képe 1938-ban
DOKUMENTUM gadja, hogy nem nyugszik addig, míg nem egyesül felvidéki testvéreivel. Míg ez be nem következik, nincs béke, rend és nyugalom Európában.”11^ A magyar és a csehszlovák külügyminiszter szeptember 22-28. közt lefolytatott üzenetváltásai tisztázták, hogy Budapest ragaszkodik a szudéta- német kérdésben körvonalazódott megoldás lemásolásához a szlovákiai és kárpátaljai magyar kisebbség esetében, sőt implicite a szlovák és ukrán népszavazás lehetősége is benne rejlett Kánya külügyminiszter globális argumentációjában. Az állomáshelyének elhagyását előkészítő csehszlovák követ — mint magánvéleményt — kifejtette: belátja, hogy „a csehszlovák állam olyan szuppozíciókban alakult meg, amelyek már nem léteznek”, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a magyar kívánságoknak is eleget fognak tenni1141 Közismert, hogy a magyar követelések megvalósulására a müncheni jegyzőkönyv aláírása után egy hónappal később került sor, miután a kétoldalúnak mondott, ténylegesen azonban Németország folyamatos döntőbíráskodása és egyensúlyozó szerepe mellett zajló magyar—csehszlovák alkudozások — öt város (Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár és Munkács) hovatartozásáért folyó vita miatt — eldöntetlenül maradtak. Végül is november 2-án Bécsben az olasz—német döntőbíráskodás az előbbi két várost Csehszlovákiának, az utóbbi hármat pedig Magyarországnak ítélte. A müncheni és bécsi döntés mellett a magyar revíziós politika szempontjából is fölöttébb fontos eseménynek bizonyult 1938 október 6-án a szlovák néppárt úgynevezett zsolnai határozata, melynek értelmében Szlovákia a München utáni Cseh-Szlovákiában teljes körű autonómiára tett szert. A magyar, csehszlovák és német irodalomban egyaránt részletesen feltárt októberi események (a komáromi magyar—szlovák tárgyalások kudarca, Darányi, illetve Tisoék németországi tárgyalásai stb.) taglalása helyett a korabeli magyar politikai közélet és közvélemény néhány tipikus megnyilatkozásának ismertetésével próbáljuk érzékeltetni, miként reagáltak az egyes politikai irányzatok a masaryki Csehszlovákia felbomlására, a magyarlakta területek visszacsatolására. A kormányzó párt egységesen felsorakozott a kormány politikája mögé, és az „országgyarapítás” mögött meghúzódó problémák puszta felemlegetéseit is ünneprontásnak, a nemzeti egység megbontásának tekintette. A parlament november 12-i ünnepi ülésszaka alkalmával a kormánypárt részéről felszólalók legfeljebb halvány utalásokkal jelezték, hogy lelkűk mélyén továbbra is az egész Felvidék visszaszerzését tekintik a végső célnak. A kormánypárti sajtó — így például a Pesti Napló — leplezetlen kárörömmel parentálta el a húszéves jubileumát már kisebbségi területei nélkül és kettéosztottan megélt csehszlovák államot. A liberális ellenzék részéről Rassay Károly, a liberális párt elnöke a „népi” elvet a trianoni békét eredményező és hatalmi érdekeket szolgáló gondolatként minősítette, és azt nem tartotta alkalmasnak a Duna menti problémák megoldására. Helyette a történelmi jog primátusát hangoztatta: „Meg kell értenie ellenségnek és barátnak, bogy ez a nemzet önmagát
